Kiadónk, a „Marsbook Kiadó” hivatalosan 2022 május 5 óta működik ezen a néven. Első kiadványainkban ezt megelőzően még csak nonprofit módon működtünk közre (Koncz Mars János: „A kártevő” és a „Felelőtlen próféta” e-book kiadványainak elkészítésében). A kiadó hivatalos megjelenését követő első, nyomtatásban is megjelenő könyve Koncz Mars János: „Buborékember” című, nagy sikerű (időközben botránykönyvvé avanzsált) pszichokrimi regénye volt.

Buborékember botránykönyv

Ezt követte Koncz Mars János második könyve a sci-fi zsánerű „Humán kvartett” című.

Humán kvartett sci-fi

A kiadónk 2022 július 10-én indította első pályázatát, a „2022 Létvágytalanság” című verspályázatot, amelyre több mint 300 pályamű érkezet, és amelyből a nagy érdeklődésre való tekintettel két kiadvány is született: a „Létvágytalanság” nyomtatott könyvként és a „Túlpart nélkül” e-book kiadványként.

Létvágytalanság versantológia Túlpart nélkül versantológia

Jelenleg 10 megvásárolható kiadvánnyal rendelkezünk, amelyek a webshopunkban rendelhetők meg és 252 írónkkal, költőnkkel állunk szerződésben.

A Marsbook Kiadó impresszuma az alábbi linken érhető el:

[A Marsbook Kiadó és webshop szerepkörei]

A Marsbook Kiadó elérhetőségei:

[A Marsbook Kiadó és Webshop elérhetőségei]

Kiadványaink:

Szerzőink:

A. M. Summer
Aba Veronika
Ács Gergely
Akóci Akira
Amina Malik
Árki Éva
Baki Anett
Balázs Magdi
Balogh Jónás
Bán Mihály
Bánsági István
Baranyi Imre
Beck Brigitta
Belayane Najoua
Bene Balázs
Berkó-Fejes Györgyi
Bíró Nikoletta
Birovits Zsuzsanna
Boda Krisztina
Boldog István
Boróka
Bozóky Balázs
Budavári Orsolya
Busa Regina Mária
Channáh
Csernalovics Anita
Csics Alexandra
Csirmaz Laura
Csula Emil
Czaun Dóra
Dénes Katalin Jázmin
Deutsch Ilona
Dienes Ádám
Dögei Csaba
dr. Kelemen Dóra
Egyed-Husti Boglárka
Éponine
Érchegyi Csaba Rudolf
Erdős Sándor
Fábián Krisztina
Fan Gesper
Farkas Béla
Fehér Kálmán
Fekete-Lázár Dorottya
Filotás Karina
Földesi Zoltán József
Forrás Katalin
Frank Foster
Fülöp Csaba
Füzesi Adrián
Galgóczi Alexandra
Gáll Noémi Angyalka
Godaish Martin Péter
Gorosics Gergő
Gulrich Ildikó
Gulyás Zoltán Mihály
Gurzó Györgyné
Györe Ibolya
Hagymás Péter
Halász Zoltán
Halászné Magyar Márta
Hamerli Éva
Herda Diána
Horváth Ármin
Horváth Szilvia Alexandra
H.Szabó Károly
H.Szabó Klári
Igaz Attila
Kálmán Kinga
Kalmár Krisztina
Kanyar Adrienn
Karácsony Rajmund
Károly Anna Dominika
Károly Péter
Károly Zsolt
Kása-Bókkon Tímea
Kelemen Márton
Kirpa-Délczegh Nikolett
Kiss István
Kiss Olga
Kollár Márton
Komjáthi Dávid
Koncz Mars János
Kondra Katalin
Kovács Ádám
Kovács Bertold
Kovács Katalin
Kováts Hanna Judit
Kozák Bence András
Kozma Ani
Kurucz Bernadett
László Viola
Lászlóffy Anna
Madár Anita
Magyar István
Majdajk Melinda
Majranek Krisztina
Marton Anna
Marusa Mirtill
Mazula-Monoki Zsuzsanna
Mészáros Tamás
Mészárosné Maya
Miriam Iván
Moesma Woods
Mukus Ádám Patrik
Nagy Gabriella
Nagy Péter
Nagy Tünde
Natali Sanders
Németh Eszter
Németh Kitti
Nordkovsky
Oláh Kármen
Opolcsik Luca
Orosz Krisztián
Orosz Noémi Judit
Osaka Ren
Öskü Helga
Őze Andrea
Papp Ildikó
Papp Levente
Péntek Károly Balázs
Pete Márk
Pigniczky Ágnes
Polster Ildikó Mária
Rádler Róbertné
Rea Cutter
Roznár Ágnes
S. Vlagyimir
Sára
Schilli Tímea
Schopf Dezső
Simándi Krisztina Boglárka
Simánné Szafner Rózsa
Somogyi Boglárka
Somogyi József
Sonja Vortex
Stall Anita
Szabadosné Csilla
Szabó Boglárka
Szabó Tünde
Szád Imre
Szalai Mikósné Erdélyi Tünde
Szebegyinszky Réka
Szele Szonja
Szilasi Katalin
Szokol Milán
Szrebro Barbara
Szűcs Csilla
Süle Gábor
Tallér Adél
Tapodi Ferenc
Tar Balázs
Toldi Gábor
Tóth Tamara
Utász Imre
Váci Margit
Váczy Virág
Vámos-Zirci Anita
Váradi Anita
Várady Endre
Vass Róbert
Végh Darinka
Végh Faludi István
Velemér Tamásné
Veres Tamás Gyuláné
Villax Richárd
Vincze Orsolya
Vörös Tamás
Warren F. Claudia
Zanka Ida
Zelch Csaba
Zempléni Csapodár
Zentai Tóth Béla
Zilai Andrea Gabriella
Zsolnai Bianka Dorottya
rolunk