Jelenlegi pályázataink:

„Állat kínálat” novellapályázat (2023)

A bolygónkat benépesítő élőlények nagy része a háziállatainkból tevődik ki, és csak az összes szárazföldi biomassza 4 százaléka a „maradék”, azaz a vadon élő, szabad állatok. Ám akár háziasítottuk az adott fajt, akár vadon él, részét képezi az életünknek még akkor is, ha ez nem szúr szemet azonnal.

Ebben a kiadványban olyan kedves, elgondolkodtató és/vagy tanulságos novellákat szeretnénk összegyűjteni, amelyek főhősei az állatok (faji, jellegbeli megkötés nélkül).

Meghirdetjük tehát az első novellapályázatunkat, a 2023-as „Állat kínálat” címűt. A pályázatra olyan rövid (maximum 10.000 karakteres) novellákat várunk, amelyek közelebb visznek minket nem emberi „lakótársainkhoz”. A főszereplők lehetnek házikedvencek vagy vadon élő állatok, a beküldhető írások pedig jellegüket tekintve állatokról szóló saját lejegyzésű anekdoták, kitalált történetek vagy állatmesék. Fontos megítélési szempont lesz az írás szórakoztató volta, ezért kérünk minden pályázót, hogy ne csupán szubjektív, adott esetben senki más érdeklődésére számot nem tartó írást küldjön be mondjuk a cicusáról vagy kutyusáról (hacsak az nem szórakoztató módon lett megírva).

Nagyon FONTOS:

  • Pályázatokat e-mailben, levélben NEM fogadunk el, csak a Pályázatfeltöltő felületünkön lehet feltölteni!
  • A beküldött pályázatot csak a szerződés visszaküldése után bíráljuk el. A szerződés letölthető [INNEN]

[Részletek]
„Állat kínálat” novellapályázat (2023)
427

„Miért nem halljuk a suttogást?” novellapályázat (2023)

Tiszta éjszakákon, kevéssé fényszennyezett területen az égboltra pillantva óhatatlanul az eszünkbe jut, hogy ha ezen apró fényszilánkok milliói odafenn ugyanolyan csillagok, mint a mi Napunk, akkor ugyanúgy bolygók keringhetnek körülöttük. Márpedig, ha bolygók keringenek, akkor a sokmillió, milliárd planéta közül rengetegen fejlődhetett ki élet, szökkenhetett szárba értelem és épülhetett fel civilizáció. Feltételezve a világegyetem korát rádöbbenünk, hogy odakint jelenleg zsibongó, lüktető élet hangjait kellene hallanunk, hiszen lehetnek olyan társadalmak, amelyek a miénknél millió évekkel fejlettebbek. De hiába hallgatózunk: odakint néma csend van, csak a statikus zaj hallatszik. Mi lehet ennek az oka?

Az ellentmondás neve, amely a földön kívüli civilizációk létezésének magas becsült valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló bizonyítékok hiánya között fennáll: a Fermi-paradoxon.

Miért nem halljuk a többi faj hangjait, jeleit, ha elméletileg nagy számban kellene létezniük? A pályázatunk ezt a témát igyekszik feldolgozni.

Ebben a kiadványban olyan elgondolkodtató, egyedi és/vagy megdöbbentő novellákat szeretnénk összegyűjteni, amelyek igyekeznek megoldást találni a Fermi-paradoxonra.

Nagyon FONTOS:

  • Pályázatokat e-mailben, levélben NEM fogadunk el, csak a Pályázatfeltöltő felületünkön lehet feltölteni!
  • A beküldött pályázatot csak a szerződés visszaküldése után bíráljuk el. A szerződés letölthető [INNEN]

[Részletek]
„Miért nem halljuk a suttogást?” novellapályázat (2023)
427

Befejeződött, lezárt pályázatunk:

palyazatok
start