Lassan vége

…kicsit már unom a témát, de mindig előmászik…

A magyar – és úgy általában a világ demokratikusabb felében alkalmazott – jogrend kimondja, hogy mindig a vádlónak kell bizonyítani a bevádolt bűnösségét. Különösen igaz ez becsületsértési, rágalmazási ügyekben, azzal a kiegészítéssel, hogy ilyen esetekben a vádló nem „passzolhatja” le az ügyet az ügyészre, hanem neki, magának kell a Bíróságon bizonyítani az igazát. Ez természetesen kellő mentális és morális erőfölényt igényel, hiszen a bevádoltnak joga van védekezni, és ha a vádló vádjai harmatgyengék, akkor a magabiztos védekezés azokat bizony elpárologtatja.

A konkrét eset előzményéről néhány szóban:

Az Arte Tenebrarum Könyvkiadóval 2021 év végén komoly vitám alakult ki, amely odáig vezetett, hogy felbonttattam a meglévő szerződésünket a „Humán kvartett” című könyvem kiadásával kapcsolatban. Ezt a kiadó több esetben úgy kommunikálta, hogy ők bontottak szerződést velem, ám ha ennek lenne bármiféle jelentősége, az elmentett levelezéseinkkel tudnám bizonyítani az igazam. Sok oka volt a szerződésbontásnak, akit érdekel, az szemezgethet az artetenebrarum.hu weboldalon, ahol összegyűjtve olvasható a kiadó ténykedéseinek gőzölgő kupaca.

2021. december 27-én kaptam tőlük egy fenyegető levelet, amelyben maximálisan légből kapott vádaskodással és a mentális állapotukat megkérdőjelezhető eszmefuttatással próbáltak megijeszteni. Ennek ugyan nem láttam az értelmét, de ez nem változtatott a tényen. Ezt a levelet nyilvánosságra hoztam: [Gombás TEK-es levél]

Hogy érezzék a törődést, röviddel ezután jeleztem nekik, hogy még nem kaptam meg a korábbi díjnyertes művem szerződésében szereplő keménykötésű tiszteletpéldányomat (jelzem, nem sima „tiszteletpéldányról” volt szó, hanem olyanról, amit kifejezetten tartalmazott az adott szerződés). Mivel erre egy nagyképű elutasító választ kaptam csupán, feltettem egy számlálót az oldalamra, amely mutatta (mutatja), hogy mennyi idő óta tartoznak nekem: [Becsület óra]

Részemről ennyi volt egyelőre a történet.

…és innen indult meg ellenem igazán a terror (lepontozások, kamuprofilos támadások a személyes és a szerzői oldalam ellen, hírlevélben és a közösségi médiában való befeketítésem, mivel mindenütt „bűnözőként” aposztrofáltak stb.). Mivel igazi kárt nem tudtak okozni minden igyekezetük ellenére sem, próbálták bevonni a hatóságot is. A gombás levélhez hasonló, fantáziavilágban érlelt ostobaságokat tartalmazó, feltételezéseken alapuló feljelentést tettek ellenem több hatóságnál is (egy ilyen feljelentés mind a mai napig él a NAIH-nál ellenem, amelyben a „Buborékember” című pszichokrimimet próbálják ellehetetleníteni, bezúzatni és/vagy felszántani és sóval behinteni).

De ugorjunk…!

A lényeg, hogy egy békítő tárgyalást követően megkaptam az idézést a valódi, magánvádi eljárás keretében folyó tárgyalásra. Amennyire azt a független szemlélők visszaigazolták, én teljesen nyugodtan viselkedtem, viszonylag felkészült is voltam, bár több olyan kérdést is feltett a bírónő, amire nem számítottam. A vádlóm, F.G.-né, az Arte Tenebrarum Könyvkiadó tulajdonosa ezzel szemben összeszedetlen, ideges, kapkodó, pontatlan és rémült volt: mintha ő lenne a vádlott. Ehhez a helyzethez hozzájárult az a tény is, hogy a vádló férjét („művésznevén” Gabriel Wolf) esetleges érintettsége okán nem engedték be a tárgyalásra, pedig próbálta magát jogi segítőként beállítani, ehhez viszont sem a kellő végzettsége, sem a szükséges papírjai, feljogosításai nem álltak a rendelkezésére. Tehát a jól elgondolt stratégia (gondolom azt hitték, hogy majd ketten „kétvállra fektetnek”) nem jött össze. Persze a felkészültség alapján úgy gondolom, hogy Gabriel Wolf urat is „megettem” volna, ha arra kerül a sor.

Mivel a feljelentéskiegészítésükban, amit a bírónő kért tőlük, egyszerűen nem tudták beazonosítható és értelmes módon a bíróság elé tárni, hogy mégis mi alapján vádoltak, a bírónő utasította F.G.-nét, hogy a következő tárgyalásra mutassa be ezen anyagait. F.G.-né szinte hisztérikusan arra utalt, hogy én vélhetően a tárgyalást követően hazarohanok és minden általam felrakott anyagot törlök a Marsbook weboldaláról, ám a valóságban ezután én egy jó ismerősömmel elmentem egy kicsit sörözni, az anyagok pedig mind a mai napig elérhetők.

Itt és ekkor raktam össze az Arte Tenebrarum Könyvkiadó gondolatmenetét:

Nem értettem, hogy a KATA eltörlésén túl mi vezette őket arra, hogy csődöt jelentve (ami egyébként egy egyéni vállalkozó esetében nem értelmezhető) megszüntessenek minden felületüket, sőt a kiadóhoz kapcsolódó domaint is töröljék.

Nos, amikor a közösségi felületeken mindenféle bűnügyi adataimat megosztva próbáltak ellehetetleníteni, akkor a jogértő barátom tanácsára én is a NAIH-hoz fordultam. Mivel – mint később kiderült – a NAIH vizsgálódni kezdett, a két nagyokos bepánikolt és – ahogy ezt megszokhattuk tőlük a korábbi esetekben – vad nyomeltakarításba kezdtek. Töröltek és megszüntettek mindent.

Erre mondják azt, hogy felpattantak arra a bizonyos bringára, amit a South Park című animációs sorozatban Mr. Garrison talál fel az 5.évfolyam 11. epizódjában.

Azzal ugyanis, hogy minden nyomot eltüntettek, minden anyagukat törölték, saját kezükkel nyírták ki a vállalkozásukat. Bár jogilag bármikor újraindíthatják F.G.-né egyéni vállalkozását, hiszen nem szüntette be, csupán szünetelteti, a sok év alatt felépített „Arte Tenebrarum” brand újraindítása lehetetlen és felesleges is. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az artetenebrarum.hu oldal azóta más tulajdonába került, amit még peres úton sem vitathatnak el a jelenlegi domainszabályozási elvek miatt.

Nos, lényeg a lényeg, a bíróság megszüntette az ellenem folyó eljárást, mivel a „sértettek” nem tudták bizonyítani az igazukat vagyis, hogy én rágalmaztam volna őket:

[Letölthető végzés]

Így értelemszerűen NEM kell többmilliós kártérítést fizetnem, NEM kell a publikációimat eltüntetnem, NEM lesz ellenem távoltartási végzés és sok más sem történik majd, amit a realitás talajától maximálisan elszakadt házaspár elképzelt.

Részemről ennyi!

Ha a még ellenem folyó NAIH vizsgálat is lezárul (hiszem, hogy számomra kedvező módon), akkor nem akarok többet sem hallani, sem beszélni erről a szánalmas, másokat vegzáló és virtuálisan terrorizáló excégről, sem a működtetőiről.

Az egész történet feldolgozásában és a jogi részletekben való eligazodásban nagyon nagy segítségemre volt „Rezső” a Szürkezóna Podcast oszlopos tagja, akinek ezúton köszönöm meg azt a rengeteg segítséget, amelyet teljesen önzetlenül adott!