0
v
2024.12.28 11:37 – (Marsbook Kiadó)

Visszatekintés a 2024-es évre

„A végtelenbe és tovább!”

Az idei évet Pataki Kitty „Lélek, bor” című verseskötetével nyitottuk, majd megjelentettük Orosz Krisztián „Sodródás” című űrkalandjának e-könyv verzióját. Ezalatt elindítottuk a „Fényvesztve” című verspályázatunkat, amelyre rengeteg pályamű érkezett, és amelyből áprilisban elkészült az azonos című, nagy sikerű versantológia. Az elmúlás drámáját feldolgozó pályázattal párhuzamosan futott egy sci-fi/fantasy megmérettetés, a „Máguskód” is, amely márciusban fejeződött be.

Az antológia szerkesztési időszakában kiadtuk Kiss István „Őszinte sorok, igaz szavak” című verseskötetét, majd az említett versantológia nyertesének, Veress Zitának a „Barlang nélküli ember” című, e-könyv formátumú versgyűjteményét .

Elmondhatjuk tehát, hogy az első negyedév a poémák jegyében telt.

Májusra elkészültünk a „Máguskód” anyagával. Kezdetben egy témához jobban illeszkedő művekből álló nyomtatott és a tematikát szabadabban értelmező írásokból készülő e-könyvet terveztünk, de időközben úgy éreztük, hogy annyira jó anyag van a kezünkben, hogy azt muszáj klasszikus, nyomtatott formában is megjelentetnünk. Így két nyomtatott könyv készült: a „Máguskód” és „Legodaya világa”.

A nyarat W. T. Clark szórakoztató sci-fi regényének szerkesztésével kezdtük, amelyből rövidesen megszületett az „Egon” című e-könyv. A humoros hangvételű, ám olykor komoly témákat is érintő könyv megjelenésével egyidőben indítottuk az eddigi legmegosztóbb antológiánkat, a „Furcsák földjén” pályázatát.

A „Furcsák földjén” nem abban az értelemben volt megosztó, ahogy korábban a „Hallhatatlanok”, ahol a támadások elsősorban a kiadónknak és nem a novellagyűjteménynek szóltak, hanem a szó hagyományos értelmében: az olvasók egy részét valóban sikerült összezavarnunk a furcsaság szabadon értelmezett definíciójával. Ennek ellenére a nyár közepén megjelenő „Furcsák földjén – Kék könyv” és a „Furcsák földjén – Zöld könyv” rekordsebességgel elfogytak, így szabad utat nyitva az e-könyv verzió elkészítésének is, amelyet picit későbbre terveztünk.

Az augusztus újra a verseké lett. Ekkor jelent meg Szebegyinszky Réka szimpatikus verseskötete e-könyv formátumban „Egyedül” címmel.

Ezt követően két hónapig nem jelentkeztünk új anyagokkal, holott több dologgal is ténykedtünk párhuzamosan. Elindítottuk az „Idegen erkölcs” című sci-fi novellapályázatot, ám ekkor még a fő projektünk Dörgő Sándor „BEVITEL” című könyve volt, amely már a kiadónál pihent, és arra várt, hogy szerkesszük, dolgozzunk rajta. A munka rohamtempóval haladt, és Sándorral példásan együttműködve októberben meg tudtuk jelentetni a nyomtatott könyvet, majd két héten belül az e-könyvet is. Izgalmas időszak volt, és lelkesítő, hogy egy díjnyertes írónk léphetett elő saját kötettel az olvasóink elé.

Dörgő Sándor könyvével párhuzamosan a webshopunkba került a tavalyi év egyik legkedveltebb antológiájának, a kétrészes „Veszélyeztetett fajnak” elektronikus változata, majd október végén Koncz Mars János nagy sikerű „Humán kvartettjének” e-könyv kiadása is.

Novemberben folytattuk az e-könyvek sorát Koncz Mars János 2023-as évben megjelent két kötetével, a Paranoidiával” és a Belső tényezővel”, illetve hónap végén lezártuk a korábban említett „Idegen erkölcs” című pályázatot.

December elején megjelent „A Legjobb” sci-fi gyűjteményes kötet, amely az „Idegen erkölcs” pályázat alaposan megrostált és elfogadott írásaiból lett összeválogatva.

Mindent összevetve, 2024 egy igen sikeres év volt minden szempontból. A közélet zűrzavara és a határainkhoz közel zajló háború sem vette el íróink munkakedvét, agilitását, olvasóink pedig hűségesen érdeklődtek kiadványaink iránt .

Az év során fejlesztettük a kiadónkat és a webshopunkat is, így a 2025-ös évnek már egy korszerűbb és mobilbarátabb webbolttal, illetve egy fejlettebb honlappal vághatunk neki. Idén integráltuk a Mecéna oldalát, amit persze a szokásos – és számunkra érthetetlen – hisztéria fogadott több médiumban. 2024-ben indítottuk el a Fórumot is, valamint ez évben startolt az Interjúk oldala is, ahol az olvasók először tehettek fel kérdéseket nekünk, majd Dörgő Sándornak, a „BEVITEL” írójának.

PiKaCsu
2024.12.28 12:07
Válasz erre
#1
Még sok-sok ilyen évet kívánok! Ez win-win lenne mindenkinek.

Hangulatjelek
Link beszúrása
Kép beillesztés
Előnézet
Fórum infó
Ugrás a cikkhez
Hozzászólás:

A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_2024_visszatekintes