Megszületett a nagy döntés, amely előtt éjszakában nyúlóan vitatkoztunk. A beküldött írások sokszínűsége és a sok jó történet nem könnyítette meg a dolgunkat cseppet sem.
Nagyon sok jó pályamű érkezett be, és – ahogy a korábbi pályázataink esetében is – többszöri átolvasás után is még túl sok volt a potenciális esélyes. Különbőző állatok merőben eltérő történeteinek összehasonlítása kicsit olyan kérdéseket vetett fel, mint amikor valakitől azt kérdezik: „mit szeret jobban, a ránotthúst vagy a franciakrémest?” Mindkét opció hívogató, de nagyon-nagyon nehéz választani közöttük.
A végső soron meg kellet hoznunk a döntést és kiválasztani az első helyezettet.
Első helyezett lett:
Dömötör László: Rejtély az óceánon című szórakoztató állatkrimije. Ez az írás kerül az „Állat kínálat” első helyére.
A kötetbe kerülő íróink közül sorsolással nyert egy ingyenpéldányt a kötetből a véletlenszerű listák előállítására használt Random.org felület sorsolása alapján:
Szüllőné Cződör Mária
A Marsbook kiadó előre nem tervezett különdíját három írásnak ítéltük oda. Három olyan novellának, amely ilyen-olyan módon, de leginkább hatással volt ránk:
Lukács Márta: Bogyó és én – egy megható történet egy terápiás kutya és a kis páciense egymásra találásáról.
Horváth Ildikó: A varjú halála – mese a sztereotipiák veszélyességéről és arról, hogyan vetítjük ki másokra a problémáinkat.
Martin S. Key: Állatok vallása – erős társadalomkritika a naivak és hiszékenyek megvezetéséről.
Az ő nyereményük is egy-egy ingyenes példány az antológiából.
Természetesen minden díjazottal rövidesen felvesszük a kapcsolatot, és a részleteket mindenkivel megbeszéljük.
Gratulálunk az összes díjazottnak és a többi szerzőnek is a pályaművéhez, amellyel alaposan megnehezítették a döntésünket!
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):