2023.04.13 10:00 – (Marsbook Kiadó)

2023 „Állat kínálat” novellapályázat

Állattörténetek felnőtteknek

Ennek a pályázatnak a beküldési határideje lejárt! További pályaműveket nem fogadunk el rá!

A 2023-as „Állat kínálat” novellapályázat EREDETI kiírása az alábbi linken érhető el:
[Eredeti pályázati kiírás]

A pályázat jelenlegi állapota: PÁLYAMŰVEK BEADÁSA BEFEJEZŐDÖTT – A KIADVÁNY SZERKESZTÉSE FOLYIK

  • 2022.12.04-én 12 órától indult a „nyíltvégű” novellapályázatunk, amely fókuszában ezúttal az állatok állnak.
  • 2023.04.13-án 8:00-kor beérkezett az utolsó pályamű is, amely elfogadásával elértük a tervezett terjedelmet, így a pályázat lezárult.
  • Az összes beadott anyagot szerkesztjük és korrektúrázzuk, majd egyeztetve a szerzőkkel, „kiadványkész állapotba” hozzuk. Ezzel párhuzamosan készül a kiadvány borítója is.
  • A szerkesztés és korrektúrázás befejeződött, illetve elkészült a borító is. Jelenleg a tördelési munkálatok folynak, majd amint ezzelk is elkészülünk, megindulhat az előrendelés.
  • A kötet elkészült és elővételi kedvezménnyel megvásárolható.
  • A kötet megérkezett a nyomdából, az elővételben rendelt példányokat elküldtük, a továbbiak pedig megvásárolhatók a webshopunkban.

Azok a pályázók (87 fő) akik már visszaküldték a szerződést, és így a szerzeményük biztosan benne lesz az „Állat kínálat” című antológiánkban:

Utoljára frissítve: 2023.04.14 03:29:19

(Csak monogrammal jelöljük a szerzőket a GDPR idevonatkozó ajánlásának megfelelően)

(A leszerződött írónk nevei már látszanak, abban a formátumban, ahogy a kiadványokban is szerepelnek majd)

Telítettség (a leszerződött és elfogadott művek aránya a teljes tervezett kötethez):

100.57%

A beválogatott pályaművek:

Sorszám Név Mű címe Szerződés Elfogadva Megj.
1Bánsági IstvánMákvirágokelfogadvakiadványkész állapotban
2Zempléni CsapodárA jövőorientáltelfogadvakiadványkész állapotban
3Kovács BertoldA molyelfogadvakiadványkész állapotban
5Orosz KrisztiánNagyapó a Kakapóelfogadvakiadványkész állapotban
6Moesma WoodsNyitáselfogadvakiadványkész állapotban
7Warren F. Claudia Hóportyelfogadvakiadványkész állapotban
8Szebegyinszky RékaEgy rendhagyó karácsonyi történetelfogadvakiadványkész állapotban
9Bús AnnaHópihe otthonra lelelfogadvakiadványkész állapotban
11Kovács KatalinAz utolsó holnapelfogadvakiadványkész állapotban
12Mészárosné MayaDaru mama mesélelfogadvakiadványkész állapotban
13Bognár BarbaraA tavaszi mészárláselfogadvakiadványkész állapotban
14Kása-Bókkon TímeaFekete bársonyelfogadvakiadványkész állapotban
15Kádár TiborMorzsa bátorságaelfogadvakiadványkész állapotban
16Villax RichárdAz utolsó afrikai nyúlelfogadvakiadványkész állapotban
17Egyed-Husti BoglárkaFügeelfogadvakiadványkész állapotban
18Vajda JúliaA pulielfogadvakiadványkész állapotban
21Christina A. WhiteSzilveszter éjjelelfogadvakiadványkész állapotban
22Szabadkainé Ágoston EszterHobóelfogadvakiadványkész állapotban
23Szabóné Bencze ZsanettKocsMacska!elfogadvakiadványkész állapotban
24B. Rózsás ErzsébetKutyasors elfogadvakiadványkész állapotban
25Ilisicsné Császár RitaEgy híd a barátságértelfogadvakiadványkész állapotban
26Végh DarinkaMilyen kutya az olyan...elfogadvakiadványkész állapotban
27Dina ThomasCsoki színre lépelfogadvakiadványkész állapotban
28TaktomaGyík Gyurielfogadvakiadványkész állapotban
29Dömötör LászlóRejtély az óceánonelfogadvakiadványkész állapotban
30Stomfai RebekaElrabolvaelfogadvakiadványkész állapotban
32Palánki IstvánÖrök utazás Mayávalelfogadvakiadványkész állapotban
33Dallos ZsuzsannaAnonymuselfogadvakiadványkész állapotban
34Amethyst SamaA varjú szerelmeelfogadvakiadványkész állapotban
35Violet C. LandersSzökéstervelfogadvakiadványkész állapotban
36Kazai ÁgnesIporuruelfogadvakiadványkész állapotban
37Logan Ainsley MooreA rettenet három perceelfogadvakiadványkész állapotban
38Borbély CsabaOlivérelfogadvakiadványkész állapotban
39Eva Berecz DevlinA Beképzelt Kakaselfogadvakiadványkész állapotban
40Mezei AttilaÉjszakaelfogadvakiadványkész állapotban
42Gudmon ErikaJanuári zümmögéselfogadvakiadványkész állapotban
43Horváth IldikóA varjú halálaelfogadvakiadványkész állapotban
44Erdős SándorDudielfogadvakiadványkész állapotban
45Szilasi KatalinFarkas-meseelfogadvakiadványkész állapotban
47Szalai Miklósné Erdélyi TündeA foci mindenkiéelfogadvakiadványkész állapotban
48Ács GergelyTojglielfogadvakiadványkész állapotban
49Pete MárkTéli meseelfogadvakiadványkész állapotban
50Karácsony RajmundMóricz és a kínai bolt rejtelmeielfogadvakiadványkész állapotban
51Tinyei KittiPók a sarokbanelfogadvakiadványkész állapotban
52Kovács JuditVillamosonelfogadvakiadványkész állapotban
53Vass RóbertMeglepő vereségelfogadvakiadványkész állapotban
54Kulman Enikő Fekete macska elfogadvakiadványkész állapotban
55Laki ÉvaFickóelfogadvakiadványkész állapotban
56Natali SandersDorka és Berci kalandjaelfogadvakiadványkész állapotban
57Fehér SáraCica kálváriájaelfogadvakiadványkész állapotban
59M. Jósvai ÉvaBonnie búcsújaelfogadvakiadványkész állapotban
60Bábel AntóniaBrodielfogadvakiadványkész állapotban
61P. Molnár ÁgnesProvokációelfogadvakiadványkész állapotban
62Ré ÉvaMese a pókról, aki nálunk családtaggá lett.elfogadvakiadványkész állapotban
63R. H. WhitehillKamillelfogadvakiadványkész állapotban
64Szüllőné Cződör MáriaA makrancos kiscicaelfogadvakiadványkész állapotban
65Grőb GrétaCsillagelfogadvakiadványkész állapotban
66N. Scheffer MónikaHapcilabdaelfogadvakiadványkész állapotban
67Némethy AlexandraA varjú és a dióelfogadvakiadványkész állapotban
68Molnár Kis IlonaBundáselfogadvakiadványkész állapotban
69Visky ZsomborÁllatkertelfogadvakiadványkész állapotban
72Szabó MáriaA koncertelfogadvakiadványkész állapotban
74Kelle NoémiErdei táborelfogadvakiadványkész állapotban
75Szokoli BernadettMit tud egy cica?elfogadvakiadványkész állapotban
76Taschner KatalinDodó szökéseielfogadvakiadványkész állapotban
77Thoma LászlóVillámszamárelfogadvakiadványkész állapotban
78Tóth GabriellaLindaelfogadvakiadványkész állapotban
79Kakuszi MónikaSzokatlan barátságelfogadvakiadványkész állapotban
80Iochom ZsoltSzékelyföldi medve meseelfogadvakiadványkész állapotban
81Rapcsányi BarbaraSzamóca táborozikelfogadvakiadványkész állapotban
83Fodor-Nemes ErzsébetEgyütt-éléselfogadvakiadványkész állapotban
84Hanka ViktóriaCavendishelfogadvakiadványkész állapotban
85Arnhoffer EmíliaAz ablakelfogadvakiadványkész állapotban
86Lukács MártaBogyó és énelfogadvakiadványkész állapotban
87Kondora BeátaAz első táltos lóelfogadvakiadványkész állapotban
88Emily SummerBizarr boldogságelfogadvakiadványkész állapotban
89Martin S. KeyÁllatok vallásaelfogadvakiadványkész állapotban
90T. Fiser IldikóPettyes a bátor őzgidaelfogadvakiadványkész állapotban
91S. Balog RitaPicike vadászelfogadvakiadványkész állapotban
93Gyovai JánosnéAz eltévedt kismackóelfogadvakiadványkész állapotban
94El NarradorBúbánatos Maraelfogadvakiadványkész állapotban
95P. TaylorA tigriscsíkos vombat legendájaelfogadvakiadványkész állapotban
97Somogyi LillaA neonfény árnyékábanelfogadvakiadványkész állapotban
98M. Fehér JánosA védelmi projektelfogadvakiadványkész állapotban
100Papp IlonaSzuperhősökelfogadvakiadványkész állapotban
101Forray ZsuzsannaAz elveszett teknőstojásokelfogadvakiadványkész állapotban
102Fekete GyulaCsonthalelfogadvakiadványkész állapotban

2022 Létvágytalanság

A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is:

Minden sütit elfogadok


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_2023_allat_kinalat