A véleménycikk a szabad véleménynyilvánítás egyik eszköze. A szerző véleményével a kiadó nem ért feltétlenül egyet, de csupán a következő okokból távolítja azt el:
Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó 2021 márciusában indított horrorpályázatára két írást készítettem el: a „Gombaszedők” című, Erdélyben játszódó történetet és a „Kártevő” című, nem túl távoli jövőben játszódó posztapokaliptikus sztorit. A „Kártevő” igazából inkább kisregény és nem is kifejezetten horror, inkább horrorisztikus elemeket felsorakosztató posztapokaliptikus mű, így végül úgy döntöttem, hogy ezt külön jelentetem meg.
A borítókészítés és az utómunkák után végre felkerülhetett a Google Play oldalára, ahol hozzáférhető az érdeklődők számára és ahol bele is lehet olvasni:
A klímakatasztrófa - amelyről rég tudjuk, hogy eljön egyszer - beköszönt. A túlélésért küzdő kis falu lakói magukon tapasztalják meg, milyen félelmekkel kell megküzdeniük a puszta fizikai lét gyötrelmein túl. Milyen kérdéseket kell megválaszolniuk? Az autokratikus berendezkedés szükségszerűen tévút-e? Fel kell-e áldozni a racionalitás oltárán a hitet vagy épp hamis isten dicsőítése célravezető egy sötét, fagyos korban?
A gyülekező kérdések összeroppantják a közösséget és morális szakadékba löki a túlélőket. Létezik kiút? Eljön-e bárki, aki megmenthetné lelkeiket?
A történet erre ad válaszokat úgy, hogy újabb kérdéseket feszeget.
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):