Írni akarok!

Egyik „túlélési stratégiáról” sem állítható, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik . Hasonlóan az állatvilágban megfigyelhető táplálkozási módokhoz, ahol az egyik faj túlélését a specializálódás, a másikét az univerzális tápanyagbevitel segíti, az irodalomban is képes lehet mindkét módozat fennmaradni, ám nagyon fontos, hogy egyszerre nem működhetnek .

Hogyan értelmezhetőbb ez egyszerűbben? Példával illusztrálnánk:

Ha valaki ír egy fiatalabb olvasóknak szánt YA sci-fit, akkor tudomásul kell venni, hogy a célcsoport korosztályára jobbára az a jellemző, hogy még iskolába jár, otthon, a szüleivel lakik, keresgéli önmagát, az első nagy szerelemre vár, vagy épp most éli át azt, készségszinten kezeli a jelenkor technikáját, ugyanakkor legtöbbször apolitikus beállítottságú , és néha „túlérzékenyített”. Teljesen felesleges tehát belemenni olyan részletekbe, amelyek retró hatásúak, esetleg mélyebb társadalmi, technológiai fejtegetésekbe bocsátkozni vagy mondjuk a párbeszédekben olyan machós, durva szóhasználatot engedni a szereplőinknek, amely mondjuk egy háborús történetben alapnak tekinthető. A célcsoport vagy nem fogja érteni ezeket az utalásokat, kiszólásokat, vagy nem érdekli, vagy ami még rosszabb, ellenérzést kelt benne, és nem csak leteszi a könyvün ket, hanem a társait is lebeszéli róla és a többi.

Ugyanakkor, ha vállalva a kísérletezés mind elismertség, mind anyagi értelemben kevésbé jövedelmező vonalát olyan írás mellett döntünk, amely nem sorolható be könnyen egyik zártabb irányzatba sem, megtalálhatjuk a hozzánk hasonló „kívülállókat”. Ezek a kívülállók gyakorlatilag azok az intellektuális lázadók, akik kimondatlanul, de szembe mennek az elfogadott klisékkel, igyekeznek átlépni a kereteket. Jeleznénk: senkinek se legyenek illúziói, a lázadók nagyon kevesen vannak, hiszen sokkal kényelmesebb a komfortzónánkba süppedve fogyasztani, mint felállni és körülnézni, esetleg mélyebb összefüggéseket keresni.