Az első sikeres interjúnk lebonyolítását követően, amikor „akasztják a hóhért” jelleggel az olvasóink kérdezhettek tőlünk, tartottunk egy kis szünetet, mivel „A Legjobb” sci-fi antológia elkészítésével voltunk elfoglalva, de mivel az elkészült, most újra felszabadult némi kapacitásunk.
Rövid eszmecserét követően, és megnézve az olvasóink ajánlásait, az első szerzői kérdés-felelekre három ismertebb írónkat találtuk esélyesnek: Dörgő Sándort, Koncz Mars Jánost és Orosz Krisztiánt. Mivel Sándornak nemrégiben jött ki az azóta nagy sikert elért „BEVITEL” című könyve a kiadónknál, végül mellette döntöttünk. Természetesen hamarosan mindenki más is lehetőséget fog kapni a megszólalásra.
Sándort talán nem kell bemutatni az olvasóinknak, hiszen első könyvét, a „BEVITEL” című sci-fit igen sokan olvasták, de szerzőként gyakori – szinte állandó – vendége az antológiáinknak is. A „Hallhatatlanok” című, Fermi-paradoxon kérdését taglaló könyvünkben megjelent „Kegyes hazugság” megnyerte az antológia előkészítését jelentő pályázatot, de meg kell említenünk az „Utolsó eljövetel” horrorantológiánkban megjelent „JARNPA” című írását és a „Veszélyeztetet faj” második kötetében az „Atlanti Rezervátum” című drámai hangvételű, megrázó művét is. Természetesen nem csak a mi kiadónknál jelennek meg novellái, hiszen Sándor meglehetősen széles körben ismert író. Erről bővebben olvashatunk a „Szerzőink” menüpontunknál található linkeken: [Sándor művei és adatlapjai]
Az interjú formája „olvasó kérdez”, azaz a megadott háromórányi időintervallumon belül bárki tehet fel kérdéseket (nem kötelező bejelentkezni hozzá). Mindenki csak egy kérdést tehet fel, amit a rendszer ellenőriz. Amíg a kollégánk nem igazolja vissza, addig feltehető újabb kérdés, ami felülírja az előzőt, ám a visszaigazolást követően erre már nincs mód.
A záró időpontot követően Sándor megkapja a visszaigazolt kérdéseket, és három és fél órán át válaszolhat rájuk. Amelyik kérdésre válaszolt, az megjelenik az interjúfelületen, és mindenki számára olvasható lesz. A meg nem válaszolt kérdések nem fognak látszani.
Az interjú linkje:
A témához kapcsolódó oldalak:
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):