0
v
2025.01.19 08:40 – (Marsbook Kiadó)

„Bennem élő vihar és csend” verspályázat nyertese

…nem volt könnyű választás, ahogy általában sohasem könnyű.

A rekordidő alatt lefutott „Bennem élő vihar és csend” verspályázatot január 5 -én délben indítottuk és január 14-én 19:48-kor beérkezett az utolsó elfogadott pályamű is. Ez idő alatt 142 költeményt kaptunk a Pályázati felületünkön, amiből 89 kerül végül be az antológiába.

A versek közül első körben 17-et válogattunk ki. Csupa olyan írást, amit mind tartalmilag, mind formailag nagyon jónak tartottunk, aztán ezt a kört szűkítettük tovább addig, amíg már csak hét szerzemény maradt versenyben.

Az utolsó hét vers érdekessége – amiben részünkről semmi szándékosság nem volt –, hogy hármat határon túli területeken élő költőink alkottak. Mivel külföldön élő honfitársaink közül heten tiszteltek meg minket az érdeklődésükkel, ez igen magas arányt jelent.

Az utolsó körbe jutottak között öt hölgyet és két urat számlálhattunk, amely pici eltolódást mutatott a teljes mezőny arányaihoz képest a nők javára, mivel a bekerületek közt 56 női és 33 férfi poéta vállalta a megmérettetést.

A zsűrizés nehézségeiről most nem írnánk, hiszen köztudottan ez a pályáztatás leghálátlanabb feladata: a nagyon jók közül kiválasztani azt az egy szerzőt, akinek lehetőséget biztosíthatunk egy ingyenes megjelenésre (ahogy a kiírásban szerepel: egy nagyjából 450000 karakter terjedelmű regényt, novellaválogatást vagy ennek megfelelő terjedelmű versgyűjteményt készítünk el díjtalanul szerkesztve és korrektúrázva e-könyvként a kiválasztott szerző számára).

A hosszas mérlegelést és kellő mennyiségű vitát követően végül sikerült konszenzusra jutnunk, és kihirdethetjük a nyertes művet.

A nyertes:

Magyar Tímea „Köd” című verse.

Gratulálunk a szerzőnek, akivel igyekszünk mihamarább felvenni a kapcsolatot!

Admin
2025.01.21 14:47
Válasz erre
#6
Természetesen nem titok. Sőt! Örülünk az érdeklődésnek.

A hét szerző és költemény, amely az utolsó körben versenyben volt (tehát a hét legesélyesebb szerzemény):

Magyar Tímea: Köd
Szívós Orsolya: Tükörlélek
Iochom Zsolt: Vihar előtti csend
K.Szentkuti Katalin: Fulladás
Hoksza Emese: Egy eskü fogságában
Fekete Dániel: Körút a merengőn
Gyurkó Mónika: Vágatlan érzelmek

Ez volt a „közös metszet”, amely minden zsűritagnál szerepelt. Ennél természetesen sokkal több favorit született…
Válasz erre: #5
Acsregina
2025.01.21 11:41
Válasz erre
#5
Szívből gratulálok! :)
Itt nem szeretnétek véletlen megosztani a top 7 névsorát, mint a sci-fi antológia esetében? Szerintem a többi 6 embernek is egy külön elismerés lenne, ha ezt tudhatná :)
Silla
2025.01.20 13:59
Válasz erre
#4
Gratulálok :) 3

Hangulatjelek
Link beszúrása
Kép beillesztés
Előnézet
Fórum infó
Ugrás a cikkhez
Hozzászólás:

A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_bennem_elo_nyertes