Vajon mitől függ az erkölcs? Vajon mindenütt ugyanaz-e a jó és a rossz? Vajon a miénktől esetleg szélsőségesen eltérő civilizációkban, a mi fiziológiánktól végletesen különböző fajokban is kialakul-e erkölcsi érzék, és ha igen, akkor ez mennyiben különbözhet a miénktől? Vannak-e a moralitásnak fejlődési szabályai, s ezeket mennyiben befolyásolja a környezet, a társadalom?
Izgalmas kérdések, amelyekre a mostani pályázatunkban szeretnénk válaszokat kapni a spekuláció és a szerzőink segítségével.
A feladat tehát a következő:
Olyan sci-fi novellákat várunk szóközökkel együtt minimum 2000, maximum 15000 karakteres terjedelemben, amelyek főhőse egyértelműen NEM ember, ugyanakkor a történet során felmutat valamiféle erkölcsi nagyságot tetteivel, gondolataival. Ez a moralitás természetesen nem kell hogy megfeleljen a mi földi elvárásainknak, ha az adott környezetben, társadalomban logikus vagy magyarázható. Mellékszereplőként vagy narrációs szerepben megjelenhet az emberi faj, de minél idegenebb a világ, ahol játszódik a sztori, annál jobb.
A téma csavarja az, hogy a novella nem szólhat emberekről. Vagyis az egyetemes alapértékeket keressük olyan entitások segítségével, akik lehetnek távoli gázóriások hatalmas gravitációhoz szokott, csőszerű lakói vagy idegen, nem humán fajok fellázadt robotjai, gépek, növények, értelmes gombák vagy civilizált, érző mocsarak. Ha emberszabásúak, úgymond humanoidok, akkor is a miénktől eltérő világban, társadalmi rendszerben és/vagy fejlettségi szinten kell hogy éljenek.
Fontos! A történet feltöltését követően a táblázatban csak a mű címe jelenik meg majd, amíg az első körös elbíráláson át nem esik a mű. Ha megjelenik a szerző monogramja, az azt jelenti, hogy nem esett ki automatikusan valamiért és esélyes a bent maradásra (ha mind a négy zsűritag elfogadja). Az elutasításokhoz nem fűzünk külön magyarázatot a rövid, egy-két szavas indokláson kívül, ami a táblázatban is látszik majd.
Pályázatra fel tehát! Ha eddig bárki szüttyögött, tologatta a jó ötletét, most itt az alkalom, hogy kockázat nélkül publikálja! Ne a fióknak írjunk, ne a wattpad húszezredik névtelen szerzője legyünk, ha megjelenhetünk nyomtatott formában is!
Minden pályázó egyetlen munkájával indulhat, amelyet az ezen oldalon található pályázati felületen keresztül küldhet el kiadónkhoz. E-mail-ben küldött beadványokat NEM fogadunk be.
A pályázaton bárki indulhat, aki megfelel a lejjebb kiírt elvárásoknak. A pályázó a velünk való kommunikáció alatt (levelezés, szerződéskötés) a valódi nevét kell használja, ám a kötetbe való bekerülés esetén természetesen használhat írói álnevet.
A beküldendő pályaművel szemben támasztott követelmények:
- Csakis a szerző saját írása lehet.
- Egy pályázó csak egyetlen pályaművel indulhat.
- Csak olyan írás lehet, amelyet még nem publikált a szerző sehol, sem nyomtatott, sem elektronikus formában.
- A novella terjedelme szóközökkel együtt nem lehet kisebb 2000 karakternél és nem lehet nagyobb 15000 karakternél
- A novella címe nem lehet „Idegen erkölcs”.
- A szerző - amennyiben művét beválogatjuk a kötetbe - a szerződéskötéskor elfogadja, hogy a beküldött írással kapcsolatos mindennemű szerzői joghoz kapcsolódó anyagi igényéről lemond a Marsbook Kiadóval szemben a megjelenéstől számított 2 éven belül. Ugyanakkor a szerződésben ez időre engedélyt ad a Marsbook Kiadó részére az „Idegen erkölcs” című antológia sokszorosítására, terjesztésére és átszerkesztésére minden további anyagi igény támasztása nélkül.
- A novella nem tartalmazhat tiltott tartalmakat (gyermekpornográfia, közösség elleni izgatás stb.), illetve konkrét pártpolitikai állásfoglalást, véleményt, propagandát vagy utalást.
- A pályaművet .doc, .docx, .txt vagy .rtf kiterjesztésű fájlként lehet feltölteni. Más formátumú dokumentumot a rendszer nem fogad el.
A szerzővel szemben támasztott követelmények:
- Nagykorúság
- Cselekvőképesség
Határidők:
- A pályázat kezdése: 2024.10.03 00:00
- Utolsó beküldési határidő: Nincs! A pályázat úgynevezett „nyílt végű” pályázat. A megfelelőnek talált írásokat folyamatosan beszerkesztjük a kiadvány munkaanyagába és amikor a nyomtatott könyv az általunk tervezett méretben elkészül, lezárjuk a pályázatot. Nem érdemes tehát halogatni a beküldést! A tervezett oldalszám 280 – 300 oldal.
Az elbírálás menete:
- A szabályosan feltöltött anyagokat a kiadó munkatársai a műhöz kapcsolódó szerződés beérkezését követően bírálják el. Azok, amelyek nem felelnek meg a követelményeknek (túl hosszúak stb. - lásd fent) már itt kirostáljuk. Erről folyamatosan tájékoztatjuk az olvasóinkat ezen a felületünkön, a poszt alján. Itt csak extrém esetben vesszük figyelembe a formai vagy helyesírási hibákat (például, ha a szöveg közel értelmezhetetlen a súlyos hibák miatt; a vesszőhibák, központozási hibák természetesen nem tartoznak ebbe a kategóriába). Aláírt és visszaküldött szerződés nélkül nem olvassuk el a beadványokat! Ez fontos kritérium.
- A szerződés a pályázati feltöltőfelületen található, a konkrét jelentkezésnél.
- A megjelenésre váró kötet pillanatnyi „telítettségét” folyamatosan kijelezzük.
- A pályázat anyagából készülő „Idegen erkölcs” című antológia elkészültekor (100%-os „telítettségkor” és 100%-os „ellenőrzöttség” mellett) a pályázatot lezárjuk, vagyis nem lehet majd további anyagot feltölteni. Itt jelezzük, hogy akkor is érdemes figyelni a telítettség százalékos arányát, ha már elérte a 100%-ot, ugyanis, ha menet közben ellenőrzéskor kiesik egy-egy írás, akkor a telítettség aránya 100% alá esik és a befogadórendszer újra kinyit.
A díjazásról:
- A kiadó által legjobbnak ítélt novella kerül a kiadvány legelső helyére, amit véletlenszerű sorrendben követ majd a többi írás, amely bekerült a kötetbe.
- A „legjobbra” értékelt írás szerzője térítésmentesen (a FOXPOST csomagküldés díját is a Kiadó állja Magyarország területén belül) kap egy példányt az „Idegen erkölcs” puhakötéses változatából az általa megjelölt csomagautomatába.
- A kiadó által legjobbnak ítélt novella szerzője lehetőséget kap egy saját írásaiból általa összeállított novellagyűjtemény vagy egy regény e-book-ban való megjelenítésére (450.000 karakter terjedelemben, szóközökkel együtt), amelyet a kiadó díjmentesen szerkeszt és korrektúráz. A kiadás részleteiről a nyertessel egyedi szerződést kötünk.
Kiegészítés:
- Az antológiát csak kellő számú és minőségű beadvány esetén készítjük el. Ennek a mennyiségnek a meglétéről itt is és a közösségi médiában is számot adunk majd.
- Részvételi díj NINCS!
- A beadványok helyesírását javítani fogjuk, amennyiben szükséges. Ennek nincs külön díja.
Csillag (S. Vladimír)
Lassú vírus (S. Vladimír)
Szakácskönyv (S. Vladimír)
A Dawson dilemma (Korbely Csaba)
Rögzített életek (Korbely Csaba)
A pusztítás istene (Korbely Csaba)
Arakhné suttogása (Cserni András)
Az önbeteljesítő jóslat (Szebegyinszky Réka)
Némán néztelek... (Szebegyinszky Réka)
Bíborcsók (Szebegyinszky Réka)
Falusi kisbolt (Szebegyinszky Réka)
NŐ és FÉRFI (Szebegyinszky Réka)
akt(Us) (Szebegyinszky Réka)
ki az úr (Szebegyinszky Réka)
Légyott (Szebegyinszky Réka)
Fonalak (Hajduk Eszter)
„Apuka, nékem nyalóka kell!” (Palánki István)
Leánykérés, hóbortosan (Hernádi Bence)
Az utolsó csepp a tűben (Fekete-Lázár Dorottya)
Vicces emlékek (Tóth András)
Dodekaéder (Tóth András)
Világlátott ember (Tóth András)
Chip, ami teleportál (Tóth András)
Hegedülni tanulok (Révész Márton)
Üresség (Révész Márton)
Hanta úr (Révész Márton)
Szárított rózsacsokrok (Halászné Magyar Márta)
Farsang (Halászné Magyar Márta)
Gombatokány (Halászné Magyar Márta)
Fontos levél (Halászné Magyar Márta)
Szív a hóban (Halászné Magyar Márta)
Télvarázs csipkéi (Halászné Magyar Márta)
Szerszámkulcs (Halászné Magyar Márta)
Sok szerencsét! (Halászné Magyar Márta)
Elmélkedéseim haikuban (Halászné Magyar Márta)
Gyerekszemmel (haiku) (Halászné Magyar Márta)
Farsangi szezon (Halászné Magyar Márta)
Nyílhatna már ajtó egy jobb világra (Halászné Magyar Márta)
Pipacsos rigódal (Halászné Magyar Márta)
Temérdek szorgalmatosságod (Halászné Magyar Márta)
Farsangi akrosztichon (Halászné Magyar Márta)
Téli táj színei (Halászné Magyar Márta)
Oximoron (Halászné Magyar Márta)
Élet (Halászné Magyar Márta)
Axióma (Halászné Magyar Márta)
Téli naplabda (Halászné Magyar Márta)
Csábító (Halászné Magyar Márta)
Most egy kicsit... (Halászné Magyar Márta)
Meghívás (Halászné Magyar Márta)
Semmittevés és mókuskerék (Halászné Magyar Márta)
Földünk (Halászné Magyar Márta)
Síelés helyett (Halászné Magyar Márta)
Tomboló vihar (Halászné Magyar Márta)
Szerelmes téli andalgó (Halászné Magyar Márta)
A szerelem akarhatja? (Halászné Magyar Márta)
Lila árnyalatok (Halászné Magyar Márta)
Kókusz kutyus és én (Halászné Magyar Márta)
Keresztelő (Halászné Magyar Márta)
Szabálytalan szonett szeretettel (Halászné Magyar Márta)
Szerelmes szabálytalan szonett (Halászné Magyar Márta)
Kezdődő vihar (Halászné Magyar Márta)
Hiányzol (Halászné Magyar Márta)
Társas magány (Halászné Magyar Márta)
Esküvőre vágyva (Halászné Magyar Márta)
Szabálytalan szakítós szonett (Halászné Magyar Márta)
Fátylas szabálytalan szonett (Halászné Magyar Márta)
Szabálytalan búcsúzó szonett (Halászné Magyar Márta)
Természet lágy ölén (Halászné Magyar Márta)
Az éj fátyla alatt (Halászné Magyar Márta)
Álomvilágom sohasem lyukas (Halászné Magyar Márta)
Szerelem lángját óvni kell (Halászné Magyar Márta)
Szép érzelmek fontossága (Halászné Magyar Márta)
Nem divatos (Halászné Magyar Márta)
Elme emlékei (Halászné Magyar Márta)
Jégpályán (Halászné Magyar Márta)
Üres gyomorral (Halászné Magyar Márta)
Verseim margójára (Halászné Magyar Márta)
Nem üres szóvirág (Halászné Magyar Márta)
Zene és tánc (Halászné Magyar Márta)
Lyukak a léten (Halászné Magyar Márta)
Lét (Halászné Magyar Márta)
Villamoson utazó rezsó (Halászné Magyar Márta)
Farsang az oviban (Halászné Magyar Márta)
A szerelem világol nekünk (Halászné Magyar Márta)
Életem már múlik (Halászné Magyar Márta)
Az elkóborolt kedveshez (Halászné Magyar Márta)
Szonett a Valentin- naphoz (Halászné Magyar Márta)
Szabadlelkű kedves (Halászné Magyar Márta)
Modern világ (Halászné Magyar Márta)
Power chip (Halászné Magyar Márta)
Hogyan lenne? (Halászné Magyar Márta)
Bio-power (Halászné Magyar Márta)
Morzsákból szólamok (Halászné Magyar Márta)
Megadott szavakból (Halászné Magyar Márta)
Csábító bókoló (Halászné Magyar Márta)
Kert helyett (Halászné Magyar Márta)
Bőbeszédű bölcs ismerősöm (Halászné Magyar Márta)
Nőnapos (Halászné Magyar Márta)
Dacoló dallamok (Halászné Magyar Márta)
Mint egy lesifotós (Halászné Magyar Márta)
Nőből vagyok magam is (Halászné Magyar Márta)
Hajókötél helyett hajszál (Halászné Magyar Márta)
Bevásárlás (Halászné Magyar Márta)
Szerelem az élet alkonyán (Halászné Magyar Márta)
A világra teríteném szűröm (Halászné Magyar Márta)
Szonettverseny margójára (Halászné Magyar Márta)
Bár nem csörög a vekker (Halászné Magyar Márta)
Fontosakra koncentrálni (Halászné Magyar Márta)
Legszebb álmomból ébresztett a vekker (Halászné Magyar Márta)
Letűnt idők tárgyainak nyomán (Halászné Magyar Márta)
Pihenni is fontos (Halászné Magyar Márta)
Nyugalmat szeretnék élet alkonyán (Halászné Magyar Márta)
Gyöngyfűző szakkörön (Halászné Magyar Márta)
Gyöngyöt fűz a szakkör "kemény magja" (Halászné Magyar Márta)
Lábam alatt aszfalt (Halászné Magyar Márta)
Forró nyár volt (Halászné Magyar Márta)
Ballonkabát (Halászné Magyar Márta)
Életem útját járom (Halászné Magyar Márta)
Múzsám (Halászné Magyar Márta)
A mi szakkörünk (Halászné Magyar Márta)
Emléked morzsái (Halászné Magyar Márta)
Mint egy mákszem (Halászné Magyar Márta)
Az ünnep maradjon ünnep (Halászné Magyar Márta)
Szonett Édesanyámhoz (Halászné Magyar Márta)
Unokáimhoz (Halászné Magyar Márta)
Nagypénteki mosdás Ecseren a Szerelem patakban (Halászné Magyar Márta)
Húsvétra (Halászné Magyar Márta)
Egy súlyos baleset margójára (Halászné Magyar Márta)
Sorsdöntő pillanatok (Halászné Magyar Márta)
Szonett a családunk által egy nagyon szeretett személyhez (Halászné Magyar Márta)
Szonett a családunk által egy nagyon szeretett személyhez (2. rész) (Halászné Magyar Márta)
Pulzusom fülemben lüktet (Halászné Magyar Márta)
Idő vándora (Halászné Magyar Márta)
Szonett a családunk által egy nagyon szeretett személyhez (3.rész) (Halászné Magyar Márta)
Aggodalom (haiku) (Halászné Magyar Márta)
Szonett a családunk által egy nagyon szeretett személyhez (4.rész) (Halászné Magyar Márta)
Öregedő (Halászné Magyar Márta)
A valóság festett sötét képet (Halászné Magyar Márta)
Föld napjára (Halászné Magyar Márta)
Óvjuk a természetet! (Halászné Magyar Márta)
Küzdelmedre gyógyulás legyen vigasz (Halászné Magyar Márta)
Osztálytalálkozó 2024-ben (Halászné Magyar Márta)
Szonett a családunk által egy nagyon szeretett személyhez 7. rész (Halászné Magyar Márta)
Születésnapra Márknak (Halászné Magyar Márta)
Pünkösdkor születtem (Halászné Magyar Márta)
Pünkösdi Rózsa (Halászné Magyar Márta)
Bántó szavaid (Halászné Magyar Márta)
Ma MENNYDÖRGÉS koncerten voltam (Halászné Magyar Márta)
Nyári frizura (Halászné Magyar Márta)
Biztató szavak (Halászné Magyar Márta)
A kezdet és a vég (Halászné Magyar Márta)
A furcsa idegen (Adorján Gyula)
A méz (Adorján Gyula)
A lapát (Adorján Gyula)
A Kérelem (Adorján Gyula)
Az egészségügy homlokára (Adorján Gyula)
A nagymenő (Adorján Gyula)
Új vezér a sakktáblán (Koncz Mars János)
A vastelep lelete (Koncz Mars János)
A repülő ember (Koncz Mars János)
Holdtölte (Koncz Mars János)
Robotsóhaj (Warren F. Klaudia)
Csak egy kis nátha (Warren F. Klaudia)
Híd a Hern-hegyen (Györe József)
Félelem nélküli ember (Szarka Zoltán)
Rövid történet: A mosoly (Szarka Zoltán)
A Föld őrzői (Stefanie Nolle)
A jövő gyermekei (Stefanie Nolle)
A lány és a varázstükör birodalma (Stefanie Nolle)
A magányos nő meséje (Stefanie Nolle)
A mesebeli menyasszony (Stefanie Nolle)
Ányecska és Viktor története (Stefanie Nolle)
Lysette, a földönkívüli hercegnő (Stefanie Nolle)
Karácsonyi mese (Stefanie Nolle)
Örök barátnők (Stefanie Nolle)
Egy marsi szép emlék (Stefanie Nolle)
Álomnovellák (Stefanie Nolle)
Várakozás (Tasi83)
Csupán csak halkan, azt is csak suttogón (Tasi83)
Egy tudatos bolond meséje (Tasi83)
Emlék útvesztői (Tasi83)
A tétlenséghez (Tasi83)
Bölcselkedő tanács (Tasi83)
Tetetett bizakodás (Tasi83)
Sorsot faragva (Tasi83)
Sors-kezdetek (Tasi83)
A nincsen útjai (Tasi83)
Vissza-korcsosulás (Tasi83)
Csoda-mímelés élhetetlen életek reményében (Tasi83)
Nem múlik el (Tasi83)
Belém-tört hangok (Tasi83)
A tudatalatti-jel adása (Tasi83)
Gyűjtögető életmód (Tasi83)
Üzenet az utolsó hírmondónak (Tasi83)
Lábmasszázs (Tasi83)
VESSZŐFUTÁS-ÁLMOK (Tasi83)
A bosszúállók árulása (Tasi83)
Sorssal kekeckedő (Tasi83)
A csend áradásai (Tasi83)
Különös találka (Tasi83)
Megtörténhető egybeesések (Tasi83)
Kacifántos kalamajka (Tasi83)
Nyakig a mocsárban (Tasi83)
Vadászkaland (Tasi83)
Távolodások képletei (Tasi83)
Film, romantika, szeánsz (Tasi83)
MINTHA CSAHOLÓ EBEK UGATNÁNAK (Tasi83)
NAGYVÁROSI PREHISZOTIKUS PERFORMANCE (Tasi83)
Cselszövések kapui (Tasi83)
Úton hazafelé (Tasi83)
MINT AKI HALKAN BELELÉPETT (Tasi83)
Éjféli buli (Tasi83)
Rohanás (Tasi83)
ELLENTÉTEK KERESZTEZŐDÉSE (Tasi83)
Társadalmi esszencia (Tasi83)
Furcsa állapotok (Tasi83)
AKTUÁLIS, HÁBORGÓ SZELLEM (Tasi83)
Aktuális részletek széthullása (Tasi83)
Bebetonozott hozzáállás (Tasi83)
A TÁRSADALMI INFÚZIÓ ÁTKA (Tasi83)
A megalázott (Tasi83)
TÁRSADALMI INFÚZIÓ ÁTKA (Tasi83)
BE-ETETÉS TALMI MAGYAR MÓDRA (Tasi83)
Karibi bár (Tasi83)
DIREKT-RONTÁS (Tasi83)
KOLONC SÚLYOK CIPEKEDÉSE (Tasi83)
Gyorstalpaló (Tasi83)
A csicsergő (Tasi83)
SZÉDÜLÉSES EXTÁZIS ÁLLAPOTOK (Tasi83)
KERESZTEZŐDÉSEK FÉLÚTON (Tasi83)
RONCS-MARADÉK (Tasi83)
A lét megkísértése (Tasi83)
Utazás buktatókkal (Tasi83)
Eresztékek (Tasi83)
Idill (Tasi83)
Az azóta perceiről (Tasi83)
LELKIISMERETLENES KÉPLETEK (Tasi83)
A két Kolombusz-tojás (Tasi83)
A LÉNYEGESTŐL A LÉNYEGTELENIG (Tasi83)
Guberálók (Tasi83)
NAPI-RENDEN A KORSZAK (Tasi83)
Lét-süllyesztés (Tasi83)
HAZÁRD PECH-SZÉRIA (Tasi83)
FEJFÁJÓS MIGRÉN-ÁLMOK (Tasi83)
BENTRŐL ÉGVE LÁZADOZ (Tasi83)
A vadgesztenye-gyűjtögető (Tasi83)
LÉLEK-SIVATAGOK (Tasi83)
EGYENETLEN ELMÉLKEDÉS (Tasi83)
Pöffeteggomba nebuló (Tasi83)
FENEKETLEN TÁVOLOK (Tasi83)
A FENT ÉS LENT JÁTÉKSZABÁLYAI (Tasi83)
A SZERZETES (Tasi83)
MEGREKEDT ÉLET-ELMÉLET (Tasi83)
A BIZALOM MEGFEJTÉSE (Tasi83)
Meglepő fordulat (Tasi83)
PÉLDÁZAT A VISZONYOKRÓL (Tasi83)
MEGPRÓBÁLTATÁSOK CSOMÓI (Tasi83)
Egy élet vallomása (Tasi83)
ÁTHALLÁS DÖGÖK KÖZÖTT (Tasi83)
NE LÉGY TÚLZOTTAN BIZAKODÓ (Tasi83)
A MEGPATTINTOTT HÚR (Tasi83)
KAPCSOLATI JÁTSZMÁK (Tasi83)
GLOSSZA FÉLHOMÁLYBAN (Tasi83)
Kiábrándító viszonyok (Tasi83)
SPLEEN-PERFORMANCE A MINDENNAPOKRA (Tasi83)
KÍNTORNA-BESZÉD (Tasi83)
BAL-SZERENCSE PECCH (Tasi83)
ANTI-CÁFOLAT (Tasi83)
A merengő (Tasi83)
A KÓBOR VÁNDOR BENÉZ AZ ABLAKON (Tasi83)
KARTON-VÁROS (Tasi83)
A sors leckéje (Tasi83)
IDŐ-MORZSÁK (Tasi83)
ÖSSZETETT KÉTELKEDÉS (Tasi83)
VÉG-RENDELETFÉLE (Tasi83)
Tablókép a XXI. századból (Tasi83)
SZÓISMÉTLŐ INTÉS (Tasi83)
MÁJUSI ELMÉLKEDÉSEK (Tasi83)
ÜREGES HÉJAK (Tasi83)
ELBODOTT, ROTHADÓ MORZSÁK (Tasi83)
Ember-hűség (Tasi83)
BEFELÉ TARTÓ LOCSOGÁS (Tasi83)
PILLANATKÉP-OLLÓZÁS (Tasi83)
ANTI-PÁNIK (Tasi83)
Romantika a vörös sárkányban (Tasi83)
SÉTA A LÉTEZÉSSEL (Tasi83)
HAMÍSÍTVÁNYOK (Tasi83)
HAMISÍTVÁNYOK (Tasi83)
EMLÉKEKTŐL A JÖVŐIG (Tasi83)
Látogatás (Tasi83)
KÉT VÉGLET KÖZT KERESVE (Tasi83)
KOR-MENTSÉG (Tasi83)
A SORS LECKÉJE (Tasi83)
MINDENNAPI FELSZÍNEK ALATT (Tasi83)
TÁRGYAK (Tasi83)
TÁRSADALMI HARAPOFÓGÓ-MODELLEK (Tasi83)
PILLANAT-KÉPLETEK A XXI. SZÁZADBÓL (Tasi83)
PILLANAT-DERENGÉS (Tasi83)
Valóság vagy álom? (Tasi83)
KETTŐS TÁRSÍTÁSOK (Tasi83)
PIRAMIS-PARADOXONOK (Tasi83)
PATETIKUS KÁPRÁZAT (Tasi83)
MEGRÁGOTT HOLDFÉNYKARÉJ-HÉJAK (Tasi83)
Bonyolult világ (Tasi83)
BOTCSINÁLTA IZZÁS (Tasi83)
MIKOR HOMÁLY-LAKÓK ELBUKNAK (Tasi83)
A szamuráj lánya (Tasi83)
EZREDVÉGI BOHÓC-TRÉFA (Tasi83)
Instabil status quó (Tasi83)
SZÉLJEGYZET E SZÁZADBÓL (Tasi83)
PROFÁN IGÉZET (Tasi83)
IDEALIZÁLT LOGIKA (Tasi83)
HANYATLÓ KOR-PANASZ (Tasi83)
CSAJ-TURPISSÁG (Tasi83)
AKARATTÓL EMBERIG (Tasi83)
LÉTEZÉS LILIPUT-ORSZÁGBAN (Tasi83)
KELETI TÜNDÉRMESE (Tasi83)
AJON MEGÉRTE?! (Tasi83)
Egy együttlét fortyélya (Tasi83)
CSONKA-KÉSZLET (Tasi83)
TEGNAPOK TERVEIT KÖVETVE (Tasi83)
CSIGAHÁZAK SZILÁNKJAI (Tasi83)
Sürgetés (Tasi83)
LAPPANGÓ ELLENTMONDÁSOK (Tasi83)
Erdei románc (Tasi83)
PATT-HELYZETEK (Tasi83)
SZEMBE-NÉZÉS KICSORBULT ÉVEINKKEL (Tasi83)
STRIGULÁZOTT ÉRZELMEKKEL (Tasi83)
Aki egy tettet elvétett (Tasi83)
ROMOK, NAPPALOK, KÉTES HOLNAP-SIVATAGOK (Tasi83)
ÍRÁNYTŰ-BESZÉD (Tasi83)
TÖRTÉNET-INDIGÓ (Tasi83)
Kettőzött spirál (Tasi83)
AUTOMATIKUS SZORONGÁS (Tasi83)
SETÉT TÁRGYILAGOSSÁG (Tasi83)
Ilyen az élet (Tasi83)
VÁRATLAN TALÁLKOZÁS A MÁSIK ÉNNEL (Tasi83)
RÖGZÍTHATŐ ÉN-IDŐ (Tasi83)
ARÁNYOK HATÁRVONALAI (Tasi83)
Emlékek gyűrűjében (Tasi83)
HOLD-UGATÁS (Tasi83)
Kókuszba rejtett gyűrű (Tasi83)
ÉRZÉSEK KARAVÁNJA (Tasi83)
Háztűznéző (Tasi83)
SURRANÓ BALSORS-SEJTELEM (Tasi83)
Szemet szemért! (Tasi83)
Kultúr-bábok (Tasi83)
Parttalan Odüsszeusz (Tasi83)
Szív-nyomás alatt (Tasi83)
A hazajáró szépasszony (Tasi83)
Csillag-por (Tasi83)
Detektívszobában (Tasi83)
IDEGRONCS-LÁTOMÁS (Tasi83)
Zavarba ejtő szingliség (Tasi83)
Átváltozás (Tasi83)
ZSÁKBAMACSKA (Tasi83)
Balhé, diszkó, hidegvér (Tasi83)
ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ (Tasi83)
KOR-LENYOMAT SZÉTSZAKAD SAJÁT SEBEI MENTÉN (Tasi83)
Palástolt igazság (Tasi83)
KICSI, HITVÁNY MONOLÓG (Tasi83)
Egy barátság nehézségei (Tasi83)
ÉVTIZEDEK MÚLTÁN (Tasi83)
KÉTSÉG ÉS REMÉNY KÖZÖTT (Tasi83)
Rablótámadás (Tasi83)
Rizikós szülinap (Tasi83)
Egy romantikus este (Tasi83)
AMIT A SZÍVEDBE REJTESZ (Tasi83)
Boldogság-morzsa (Tasi83)
KIZÖKKENT ÉLETEK (Tasi83)
Választás kérdése (Tasi83)
A BIZALOM (Tasi83)
Nehéz talpaállás (Tasi83)
Mérföldkő (Tasi83)
ÉVEINK KAPASZKODÓ SIKÁTORAI (Tasi83)
Meggondolatlan tett (Tasi83)
MODERN GYÖNGÉDSÉG (Tasi83)
SEMMI SEM AZ, AMINEK LÁTSZIK (Tasi83)
EPISZTOLAFÉLE EGY ISMERŐSNEK (Tasi83)
Vágyak és emberek (Tasi83)
Az érem két oldala (Tasi83)
IDEGZSUGOR-FOLYOSÓK (Tasi83)
MERT NINCS RENDBEN SEMMI (Tasi83)
A beavatás (Tasi83)
Egyenes kerékvágás (Tasi83)
ITT FELEJTETT SZIGETLAKÓK (Tasi83)
MEGLEPETT TALÁLKOZÁS (Tasi83)
LÉT-BUKFENCEK (Tasi83)
ALAGÚTNYI POKOLRASZÁLLÁS (Tasi83)
UJJAK DALLAM-TÁNCA (Tasi83)
AZ IDŐK VÉGÉN (Tasi83)
SZAKADÁSOK UTÁN (Tasi83)
TÜRELMETLENKEDVE BELESIMULNI A VALÓBA (Tasi83)
ÖRDÖGI-KÖR (Tasi83)
ANGYALI ÜDVÖZLET (Tasi83)
TÁRSADALMI TORZÓ-ELMÉLET (Tasi83)
BONYOLULT VILÁG (Tasi83)
AZ ÉRTELMES NŐ (Tasi83)
MEGÉLT KOR-DILEMMA (Tasi83)
Vak Lány (Kavisánszki Péter)
Szegény Kis Tündike (Kavisánszki Péter)
Egy Boszorkányt Szerettem (Kavisánszki Péter)
Szegény Kis Tündike 2 (Kavisánszki Péter)
Hajnalhasadás (Gombás Géza)
Mindenek felett (Simon Attila)
Patkány (Natali Sanders)
Zombiapokalipszis (Natali Sanders)
Csillagfény (Natali Sanders)
A dögös vörös (Natali Sanders)
Utazás (Natali Sanders)
Kerestelek... (Natali Sanders)
Alkony után... (Natali Sanders)
Emberség mindenek felett (Natali Sanders)
Rémképek fogságában (Natali Sanders)
Egy a vérünk (Natali Sanders)
Egy új holnap (Natali Sanders)
Suttogások (Natali Sanders)
Nihili csendben (Natali Sanders)
Apu tudom (Natali Sanders)
Szellemek árnyéka 3. (Erdős Sándor)
A kiszolgált ló (Erdős Sándor)
A privatér (Erdős Sándor)
Szellemek árnyéka 1. (Erdős Sándor)
Sára asszony (Erdős Sándor)
Az ócskás (Erdős Sándor)
Koklács úr karácsonya (Erdős Sándor)
A császkáló múmia titka (Erdős Sándor)
Szerelmem palackja (Erdős Sándor)
A törött szárnyú sas (Erdős Sándor)
Az ócskás 3. (Erdős Sándor)
Szépia a szépfiú (Erdős Sándor)
Szellemek árnyéka 2. (Erdős Sándor)
Az ócskás 2. (Erdős Sándor)
Hideg lélek (Erdős Sándor)
A szent ember (Erdős Sándor)
Láttam (Erdős Sándor)
Jenő úr kalandjai (Erdős Sándor)
Kuss (Erdős Sándor)
Jenő úr kalandjai 3 (Erdős Sándor)
Jenő úr kalandjai 2 (Erdős Sándor)
Állásinterjú (Erdős Sándor)
Priscilla és a mocsári krugg (Erdős Sándor)
Az ufókutató (Erdős Sándor)
Emlékek (Erdős Sándor)
Képek (Mészáros Tamás)
Vörös toll (Horváth Zoltán)
Konyha (Horváth Zoltán)
Női táska (Horváth Zoltán)
Plafon (Horváth Zoltán)
Magányos gondolat (Horváth Zoltán)
Teremtett termés (Horváth Zoltán)
Mert az útifű megmondta! (Horváth Zoltán)
Suttogó lelkiismeret (Horváth Zoltán)
Távolság (Horváth Zoltán)