Rekordidő alatt összegyűlt a „Miért nem halljuk a suttogást?” sci-fi novellapályázatunk anyaga. A kis háziversenyt némi beharangozó kampánnyal indítottuk (néhányan még emlékezhetnek a Gomong-rendszerben található Prettesix bolygó lakóinak tizenötös számrendszerben visszaszámláló kijelzőjére), de a saját hírverésen túl köszönetet kell mondanunk önzetlen szerzőinknek, követőinknek, akik megosztásaikkal segítették az információk szélesebb rétegekhez való eljutását.
Ahogy mondani szokták, „lényeg a lényeg”: olyan sebességgel töltötték fel szerzőink a Fermi-paradoxon feloldását célzó írásaikat, amire egyszerűen nem számítottunk. A korábbi, „Létvágytalanság” című pályázat tapasztalatait alapul véve azt gondoltuk, hogy nagyjából március-április környékén kell majd zárnunk a befogadási időszakot, ehhez képest 20 nap (kevesebb mint 3 hét!) elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy összegyűjtsünk a számunkra elfogadható írásokból egy kötetre valót. Mivel nem ismerjük más kiadók hasonló tapasztalatait, nem tudjuk, hogy ezt sikerként élhetjük-e meg, ám az bizonyos, hogy nem számítottunk rá.
A ránk zúduló írások mennyisége miatt sikerült is némileg lemaradásba kerülnünk, hiszen – főleg a pályázat végén – már azonnal el kellett olvasnunk minden beadványt, hogy eldönthessük, mikor gyűlik össze elfogadható pályaművekből annyi, amennyivel már le kell zárnunk a beadási időt. A szerkesztési, korrektúrázási munkák ennek megfelelően csúsznak kicsit, de előbb-utóbb mindenki megkapja ellenőrzésre az anyagát.
Úgy tűnik, hogy a téma megmozgatta a szerzők fantáziáját, és mivel a paradoxon feloldására nem alakítottunk ki előzetes koncepciót, meglehetősen széles palettán mozognak a novellák mind tartalmilag, mind hangulatilag: a világűr némaságának magyarázatára születtek már meglévő elméletek újragondolásai, kidolgozásai, de merőben új koncepciók is. Akadtak vészjósló, sötét írások, de vicces történetek is. Ami általánosan jellemző, hogy igen sok író tartott görbe tükröt a fajunk, a társadalmunk elé; meglepően pontos és éles társadalomkritikák születtek, tudományos-fantasztikus gúnyába öltöztetve.
A pályázatok szerves része, amikor a pályáztatók elmondják, hogy nehéz döntés előtt állnak, ám jelen esetben ez nem csupán valamiféle elpuffogtatott frázis. A beküldött anyagok közt annyi jót találtunk, hogy egyelőre lehetetlennek tűnik a legjobb kiválasztása, és szinte bizonyos, hogy sok-sok átvitázott délután és este eredményeképp születik majd meg a végső döntés. Reméljük, hogy a nyertes ki fogja tudni használni majd a fődíj biztosította lehetőséget, és belátható időn belül a kiadványaink sorában köszönthetjük a könyvét, miután megjelentettük.
Végül, de nem utolsó sorban nagy-nagy szeretettel megköszönjük mindazon szerzők belénk vetett bizalmát, akik megtiszteltek minket azzal, hogy – sok esetben – gyermekükként dédelgetett írásaikat ránk bízták, illetve konstruktívan együttműködtek, együttműködnek velünk, ezzel segítve a „Hallhatatlanok” című antológia létrejöttét!
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):