A véleménycikk a szabad véleménynyilvánítás egyik eszköze. A szerző véleményével a kiadó nem ért feltétlenül egyet, de csupán a következő okokból távolítja azt el:
- egyértelműen illegális tartalom (gyermekpornográfia, gyűlöletbeszéd stb.)
- egyértelműen törvénybe ütköző tartalom (kábítószerkereskedelem, gyilkosságra és jogellenes cselekedetre való felbujtás stb.)
- ha a fenti két kategóriába nem esik a tartalom, de a jogtalanságáról hatósági végzés születik
- amennyiben a tartalom a Marsbook kiadónak anyagi vagy erkölcsi érdeksérelmet okozhat
- konkurensnek ítélt cégek, vállalkozások reklámanyaga
Tarhálás morális magasságokból
…aki földbe akar döngölni másokat, annak stabil lábakon kell állni
Indul weirdfronton a kunyerálás, a tarhálás, a lejmolás, a koldulás, a kuncsorgás és a kéregetés. Beindul a kilincselés, a tányérozás, megkezdődik a kunyizás, az apróért rimánkodás.
Az érdeklődésem célkeresztjébe kerülő kiadó darizni kezd, zsozsót mangázik, betevőért házal, alamizsnát szed és koledál. A snorrer, aki mindenkit elítélt, aki profitálni szeretett volna, most kalapozni akar, olykor-olykor kápsál. Így múlik el a világ dicsősége! :)
Miről is van szó? Semmi különös, csak a szokásos: egy önmagát mizantrópként aposztrofáló identitás, aki az eredendő erkölcs „kizárólagos letéteményeseként” oly dühödten csapott le korábban azon kiadókra (például az én könyveimet is megjelentető Marsbook Kiadóra), amelyek nem ütötték meg az általa definiált üzletpolitikai minimumot, hogy egész kis horda kezdte követni, a napokban bebizonyította, hogy az általa megkövetelt üzleti modell nem rentábilis. Mit jelent ez? Azt, hogy olyasmit kért többedmagával számon profitalapú vállalkozásokon, amelyek megtartásával életképtelen egy vállalkozás.
Hm. Tipikus kibicvirtus. Csalánverés más családi ékszerével…
Vélekedésem szerint – ami egykori vállalkozói tapasztalataimra alapoz –, ha egy cég, egy vállalkozás vagy projekt valamiféle fizikai produktum gyártásával és értékesítésével foglalkozik, akkor a vállalkozáshoz kapcsolt adománygyűjtés nem más, mint önmagáról kiállított szegénységi bizonyítvány, hiszen sok kérdést vet fel:
- Vajon az adott cég (például egy magazinokat, könyveket előállító vállalkozás) nem tud legalább nullszaldóssá lenni a kiadványaiból? Ha a válasz „nem”, akkor az ebből eredő következő kérdés, hogy ez esetben milyen erkölcsi alapon szól bele olyanok marketingjébe, munkájába, akik viszont képesek megugrani ezt az akadályt?
- Esetleg túl mohó, és a maga körül kialakított lojális holdudvarról igyekszik még több bőrt lehúzni azzal, hogy az egyébként tevékenységéhez köthető tartalmakból is sápot húz?
Jó, tudom, hogy a zsánerirodalom berkein belül hatalmas a feszültség és minden új jövevényt ferde szemmel néznek a „régiek”, mivel tudják, hogy az ifjú titán bizony ugyanabból a tortából fog szeleteket lehasítani, amit ők már olyan szépen felosztottak egymás közt. Ez különösen igaz akkor, ha az új fiú nagy ívben tesz azokra az íratlan szabályokra, amelyek nem mások, mint a korábbiak igyekezete saját monopolhelyzetük megtartására. Ennek ellenére gyomorforgatónak érzem, hogy olyasvalaki próbálja savazni a különböző irodalmi próbálkozásokat (tehetséggondozás, fizetős tartalom előállítása, megjelenésszámra optimalizált antológiák készítése stb.) aki maga a legpitiánerebb lehúzás módszerével él, ráadásul azokkal szemben, akik a többéves előkészítő munkája nyomán, ilyen-olyan módon a befolyása alá kerültek. Főleg úgy visszatetsző a jelenség, hogy az illető nagyon határozottan igyekszik kijelölni az általa uralt alzsáner határait és önmagát szakértőként beállítva heves támadással reagál mindazok irányába, akik ezen status quo-t megkérdőjelezik.
Elfogadható az úgynevezett fizetős online tartalmak bevezetése?
Természetesen, hiszen például egy podcast vagy egy kifejezetten online tartalomszolgáltató így csökkentheti a reklámköltségektől való függését. Ugyanakkor egy konkrét, fizikai tartalmat előállító cég esetén ezt nem érzem többnek, mint a sokadik bőr lehúzásának kísérletéről.
Helyén kell kezelni. Ennyi!
Frissítés (2023.09.06 10:21):
Mivel a cikk megjelenése után igencsak felizzott körülöttem a levegő és a Marsbook kiadó tulajdonosa is megkért, hogy tisztázzam a dolgokat, szeretnék segíteni mindazoknak, akik méltatlannak érezték a cikkemet, ugyanitt eloszlatnék néhány tévhitet is:
- Nem! A cikk nem a Marsbook Kiadó álláspontját tükrözi (lásd a cikk tetején a „véleménycikke” kitételt)! Nem szeretnék egy gazdasági társulás neve mőgé bújva okoskodni. A vélemény a sajátom, amit a rendes, polgári nevemmel (Koncz János) vállalok, akár büntetőjogi felelőségem tudatában is. Tehát, ha valakinek ezzel problémája van,akkor bátran megkereshet akár az e-mail címemen (), akár a facebook oldalamon (facebook.com/koncz.janos.szerzo)
- Nem! Nem bújok kamuprofilok mögé sem. Azt gondolom, hogy anno az Arte Tenebrarum kiadó botránya idején bizonyítottam, hogy simán bevállalom azt, hogy bárkibe beleálljak szemtől-szembe (amit az engem kritizálók közül igen kevesen mondhatnak el). Ez most sincs másként. Kaptam kritikát a „F.I.O.K. – Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör” facebook csoport farvizéről is ezügyben, de nekik jelezném, hogy ha nem tiltottatok volna ki mindenféle csinált, légbőlkapott indok alapján, akkor személyesen állnék ki az igazamért, így viszont nem tudom, hogy ki él vissza esetleg a nevemmel, mert nem is látom a bagázst (mondjuk annyira nem is hiányzik). Mindenesetre rendkívül gyáva és szánalmas húzásnak érzem, hogy akár engem, akár mást a személye kizárásával, a háta mögött kritizáltok.
- Nem! Nem probléma, ha valaki használja és esetleg profitál a Patreon szolgáltatásából (ezt jeleztem is). Ami számomra aggályos, hogy ezt olyan személy (gazdasági társulás, mittoménmi …aki akarja, nyilván érti, hogy egy identitásról beszélek) teszi, aki (amely) nagyjából azóta osztja az észt és az erkölcsi maszlagot, amióta belecsöppentem az irodalmi térbe. Először szimpatikus volt a dolog, mert hitelesnek éreztem, ám azóta azt tapasztalom, hogy monopolhelyzetre törekvő, undok kiskakukként igyekszik (igyekeznek) mindenkit kilökdösni a fészekből. Bármilyen készségfejlesztő tréning, irodalommal foglalkozó tanácsadás vagy új kiadó jelenik meg, kisgömböcünk azonnal nagyképű fanyalgással próbálja lefikázni és „pénzcsináló” csalásként bemutatni. Ugyanazokat a köröket futotta le a Nuvella.hu kapcsán, mint amivel a Marsbook kiadót is próbálta kikezdeni, holott a legtöbb vállalkozás nem tesz mást, mint próbál talponmaradni és ilyen-olyan küldetést teljesíteni (vagy csak megélni).
- Nem! Nem személyes ellentétek indítottak a cikk megírására. A karikírozott személyt nem ismerem személyesen, vele nem állok perben,maximum röhögök rajta, amikor ájtatoskodva előadja, hogy mekkora barátja ő a kezdő íróknak, mennyire a javukat akarja: S valóban, megfelelő havi díjazás ellenében majd egy – vélhetően több hónapon át futó – sorozat keretében el is mondja, hogy a csúnya, rossz, kapitalista vállalkozások miként zsákmányolják ki a naiv, sérülékeny amatőr írókat. Ámen! :)
- Nem! Nem inspirál a kialakult helyzet egy újabb könyv megírására – bár kétségtelenül jövedelmező lenne–, mivel jelenleg el vagyok úszva a munkáimmal és van bőven saját ötletem is. :)
Indul weirdfronton a kunyerálás, a tarhálás, a lejmolás, a koldulás, a kuncsorgás és a kéregetés. Beindul a kilincselés, a tányérozás, megkezdődik a kunyizás, az apróért rimánkodás.
Az érdeklődésem célkeresztjébe kerülő kiadó darizni kezd, zsozsót mangázik, betevőért házal, alamizsnát szed és koledál. A snorrer, aki mindenkit elítélt, aki profitálni szeretett volna, most kalapozni akar, olykor-olykor kápsál. Így múlik el a világ dicsősége! :)
Miről is van szó? Semmi különös, csak a szokásos: egy önmagát mizantrópként aposztrofáló identitás, aki az eredendő erkölcs „kizárólagos letéteményeseként” oly dühödten csapott le korábban azon kiadókra (például az én könyveimet is megjelentető Marsbook Kiadóra), amelyek nem ütötték meg az általa definiált üzletpolitikai minimumot, hogy egész kis horda kezdte követni, a napokban bebizonyította, hogy az általa megkövetelt üzleti modell nem rentábilis. Mit jelent ez? Azt, hogy olyasmit kért többedmagával számon profitalapú vállalkozásokon, amelyek megtartásával életképtelen egy vállalkozás.
Hm. Tipikus kibicvirtus. Csalánverés más családi ékszerével…
Vélekedésem szerint – ami egykori vállalkozói tapasztalataimra alapoz –, ha egy cég, egy vállalkozás vagy projekt valamiféle fizikai produktum gyártásával és értékesítésével foglalkozik, akkor a vállalkozáshoz kapcsolt adománygyűjtés nem más, mint önmagáról kiállított szegénységi bizonyítvány, hiszen sok kérdést vet fel:
- Vajon az adott cég (például egy magazinokat, könyveket előállító vállalkozás) nem tud legalább nullszaldóssá lenni a kiadványaiból? Ha a válasz „nem”, akkor az ebből eredő következő kérdés, hogy ez esetben milyen erkölcsi alapon szól bele olyanok marketingjébe, munkájába, akik viszont képesek megugrani ezt az akadályt?
- Esetleg túl mohó, és a maga körül kialakított lojális holdudvarról igyekszik még több bőrt lehúzni azzal, hogy az egyébként tevékenységéhez köthető tartalmakból is sápot húz?
Jó, tudom, hogy a zsánerirodalom berkein belül hatalmas a feszültség és minden új jövevényt ferde szemmel néznek a „régiek”, mivel tudják, hogy az ifjú titán bizony ugyanabból a tortából fog szeleteket lehasítani, amit ők már olyan szépen felosztottak egymás közt. Ez különösen igaz akkor, ha az új fiú nagy ívben tesz azokra az íratlan szabályokra, amelyek nem mások, mint a korábbiak igyekezete saját monopolhelyzetük megtartására. Ennek ellenére gyomorforgatónak érzem, hogy olyasvalaki próbálja savazni a különböző irodalmi próbálkozásokat (tehetséggondozás, fizetős tartalom előállítása, megjelenésszámra optimalizált antológiák készítése stb.) aki maga a legpitiánerebb lehúzás módszerével él, ráadásul azokkal szemben, akik a többéves előkészítő munkája nyomán, ilyen-olyan módon a befolyása alá kerültek. Főleg úgy visszatetsző a jelenség, hogy az illető nagyon határozottan igyekszik kijelölni az általa uralt alzsáner határait és önmagát szakértőként beállítva heves támadással reagál mindazok irányába, akik ezen status quo-t megkérdőjelezik.
Elfogadható az úgynevezett fizetős online tartalmak bevezetése?
Természetesen, hiszen például egy podcast vagy egy kifejezetten online tartalomszolgáltató így csökkentheti a reklámköltségektől való függését. Ugyanakkor egy konkrét, fizikai tartalmat előállító cég esetén ezt nem érzem többnek, mint a sokadik bőr lehúzásának kísérletéről.
Helyén kell kezelni. Ennyi!
Frissítés (2023.09.06 10:21):
Mivel a cikk megjelenése után igencsak felizzott körülöttem a levegő és a Marsbook kiadó tulajdonosa is megkért, hogy tisztázzam a dolgokat, szeretnék segíteni mindazoknak, akik méltatlannak érezték a cikkemet, ugyanitt eloszlatnék néhány tévhitet is:
- Nem! A cikk nem a Marsbook Kiadó álláspontját tükrözi (lásd a cikk tetején a „véleménycikke” kitételt)! Nem szeretnék egy gazdasági társulás neve mőgé bújva okoskodni. A vélemény a sajátom, amit a rendes, polgári nevemmel (Koncz János) vállalok, akár büntetőjogi felelőségem tudatában is. Tehát, ha valakinek ezzel problémája van,akkor bátran megkereshet akár az e-mail címemen (), akár a facebook oldalamon (facebook.com/koncz.janos.szerzo)
- Nem! Nem bújok kamuprofilok mögé sem. Azt gondolom, hogy anno az Arte Tenebrarum kiadó botránya idején bizonyítottam, hogy simán bevállalom azt, hogy bárkibe beleálljak szemtől-szembe (amit az engem kritizálók közül igen kevesen mondhatnak el). Ez most sincs másként. Kaptam kritikát a „F.I.O.K. – Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör” facebook csoport farvizéről is ezügyben, de nekik jelezném, hogy ha nem tiltottatok volna ki mindenféle csinált, légbőlkapott indok alapján, akkor személyesen állnék ki az igazamért, így viszont nem tudom, hogy ki él vissza esetleg a nevemmel, mert nem is látom a bagázst (mondjuk annyira nem is hiányzik). Mindenesetre rendkívül gyáva és szánalmas húzásnak érzem, hogy akár engem, akár mást a személye kizárásával, a háta mögött kritizáltok.
- Nem! Nem probléma, ha valaki használja és esetleg profitál a Patreon szolgáltatásából (ezt jeleztem is). Ami számomra aggályos, hogy ezt olyan személy (gazdasági társulás, mittoménmi …aki akarja, nyilván érti, hogy egy identitásról beszélek) teszi, aki (amely) nagyjából azóta osztja az észt és az erkölcsi maszlagot, amióta belecsöppentem az irodalmi térbe. Először szimpatikus volt a dolog, mert hitelesnek éreztem, ám azóta azt tapasztalom, hogy monopolhelyzetre törekvő, undok kiskakukként igyekszik (igyekeznek) mindenkit kilökdösni a fészekből. Bármilyen készségfejlesztő tréning, irodalommal foglalkozó tanácsadás vagy új kiadó jelenik meg, kisgömböcünk azonnal nagyképű fanyalgással próbálja lefikázni és „pénzcsináló” csalásként bemutatni. Ugyanazokat a köröket futotta le a Nuvella.hu kapcsán, mint amivel a Marsbook kiadót is próbálta kikezdeni, holott a legtöbb vállalkozás nem tesz mást, mint próbál talponmaradni és ilyen-olyan küldetést teljesíteni (vagy csak megélni).
- Nem! Nem személyes ellentétek indítottak a cikk megírására. A karikírozott személyt nem ismerem személyesen, vele nem állok perben,maximum röhögök rajta, amikor ájtatoskodva előadja, hogy mekkora barátja ő a kezdő íróknak, mennyire a javukat akarja: S valóban, megfelelő havi díjazás ellenében majd egy – vélhetően több hónapon át futó – sorozat keretében el is mondja, hogy a csúnya, rossz, kapitalista vállalkozások miként zsákmányolják ki a naiv, sérülékeny amatőr írókat. Ámen! :)
- Nem! Nem inspirál a kialakult helyzet egy újabb könyv megírására – bár kétségtelenül jövedelmező lenne–, mivel jelenleg el vagyok úszva a munkáimmal és van bőven saját ötletem is. :)
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is:
