Negyedidőben

Egy kicsit tartottunk tőle, amikor felötlött az alapötlet, hogy egy rövid történet által felvázolt világ felépítésére sarkalljuk a szerzőket, hiszen úgy gondoltuk, hogy egyszerre kötjük gúzsba és próbáljuk szabadjára engedni a fantáziát. Eddig úgy tűnik, hogy – szerencsénkre – felesleges volt minden aggodalmunk: a tehetség és a mesélni vágyás úgy tör magának utat bármilyen körülmények közt, mint a hegyről (Ólom-hegyekről) alázúduló, megduzzadt hegyipatakok, amikor a gerincek déli oldalát megsüti a nap és gyors olvadás kezdődik.

Az irodalmi versenyt az előre elgondolt világvázlat bevezetésén túl valamelyest nehezíti, hogy a pályázat beküldése regisztrációhoz kötött, ám ennek pusztán technikai okai vannak, amikre a későbbiekben, egy másik cikkben világítunk majd rá . A legutóbbi antológia (az „Utolsó eljövetel”) anyaga már olyan eszeveszett sebességgel gyűlt össze, hogy egyszerűen nem tudtuk követni, jelentős elmaradást görgetve folyamatosan magunk előtt, így azt gondoljuk, hogy ez a pici „fék” nem válik kárára a produktumnak. Az eddigiek tapasztalataiból tudjuk persze, hogy bármikor beindulhat a láncreakció és váratlanul felgyorsulhat minden, de így is picivel kényelmesebb tempót diktálhatunk jelenleg magunknak. Plusz, mivel nincs konkrét pályázatzárási határidő, így „nem kerget minket a tatár”.

Az eddig beérkezett és elfogadott írások újfent előrevetítik, hogy nehéz dolgunk lesz majd, amikor győztest kell kikiáltanunk. Bár nem végzünk külön tehetséggondozást és külön írói szaktanácsokkal sem traktáljuk a szerzőinket, azt látjuk, hogy folyamatosan emelkedik a színvonal, mintha a kiadványokba kerülő írók valamiféle öngerjesztő önképzésen esnének át. Nem vagyunk pszichológusok, de ennek talán köze lehet a jutalmazás–büntetés operáns kondicionáláshoz: azt látjuk, hogy akinek bizalmat szavaznak, az ettől úgymond „szárnyakat kap”. Annak ellenére, hogy szeretünk inkább pozitív visszacsatolást adni, persze valamilyen szinten néha mi is „büntetünk”. Sajnos nem minden írás kerülhet bele az antológiákba és valóban van, amikor még csiszolgatni kell valakinek a stílusán, elbeszélőkészségén; az elutasítás pedig fáj: ezzel mi is tisztában vagyunk. Ugyanakkor sajnos ez is a tanulási folyamat része.

Azon pályaművek viszont, amelyeknek bizalmat szavaztunk eddig, valóban jók. Hogy melyik novella kerül majd a nyomtatott és melyik az e-könyv kiadványba nem annyira a minőségi mutatók, mint inkább a relevancia alapján dől majd el.

Az eddigiek alapján elmondhatjuk, hogy az íróink remek érzékkel keverik, ötvözik vagy váltogatják a műveiken belül a különböző zsánerjellegzetességeket. Az alaptörténet adott jó néhány kitörési pontot a sci-fi és a kaland irányába is a fantasy-n kívül, amivel a szerzők szerencsére élnek: olvastunk már kifejezetten hard jellegű sci-fibe ágyazott „varázslatokról”, láttunk szinte tisztán mágiákkal és sárkányokkal operáló fantáziavilágot, de – még ha ez az alapsztori alapján nehezen elképzelhető is – gyönyörű ívű, akciódús romantikus történetet is átélhettünk, ahol bár nem két kifejezetten humán lény érzelmi szálait pendíti meg az író, az akkordok a mi szívünkben is visszhangot vetnek.

Az akadály tehát nem megugorhatatlan, s valóban nagyon kíváncsian várjuk a végkifejleteket. Érdekes figyelni (és reméljük ez majd az olvasóink számára is izgalmas lesz), hogy miként terebélyesedik a kitalált világ, hogyan válik egyre sokszínűbbé. Bár a pályázók nem dolgoznak össze tudatosan, a kiindulási ponttól indulva sok párhuzam fedezhető fel természetesen, ám néhány mondatot, bekezdést követően mindenki új és új ötletekkel áll elő. Vajon meddig fokozható ez? Nem tudjuk. Ebben a mesében a kiadónk már nem karmester, hanem maximum egy olyan írnok, amely próbálja lejegyezni (itt kiadni) egy új fantáziabirodalom születését, amelyet úgy neveznek:

Legodaya világa.

A pályázat oldala elérhető:

[„Máguskód” fantasy novellapályázat]