A „Legjobb Interjúk blog” leleplezése

Mi az azonos Ahmedben, Jose-ban, a beszélő jalapeno chiliben és Melvinben, a szuperhősben? Ránézésre semmi. De lényegüket tekintve ugyanannak a zseniális hasbeszélőnek, a texasi Jeff Dunham-nek a megnyilvánulásai. A méltán híres illuzionista 1998-ban megnyerte a legviccesebb „stand-up humorista” kategóriában az American Comedy Awardot. De hogyan is jön ez ide?

Nos, amiről ebben a cikkben mesélni szeretnék, az egy blog. Egy irodalmi „interjú” blog, amely …hogy is mondjam, …nem több Ahmednél vagy a beszélő jalapenonál. Ugyanis bár megnyilvánult, sohasem volt egyetlen saját gondolata sem, inkább egy virtuális hasbeszélő* gondolatait közölte.

Kicsit talán kusza a gondolatmenet, de majd elsimítjuk a félreérthető részeket!

Ne kerülgessük a forró kását: a hasbeszélő báb a www.legjobb-interjuk.hu weboldala, amely nem túl régen bejelentette, hogy saját és megszólaltatott interjúalanyai „biztonsága érdekében” ideiglenesen bezár, mert egy illető (ne legyen illúziója senkinek, aki eddig követte az Arte Tenebrarummal kapcsolatos leleplezőcikkeimet, hogy ki az illető: természetesen én, Koncz Mars János) rágalmazza, zaklatja őket. Természetesen már sok-sok feljelentés indult az illető ellen, úgyhogy nyugalom! Lesz itt béke, eljő a Kánaán.

Ebből mindösszesen annyi az igaz, hogy írtam a legjobb-interjúknak egy e-mailt, miszerint ők lesznek a következő projektem, amelyben igyekszem kigyomlálni a magyar irodalmi élet csalásait. Ja, és semmiféle nyomozati munka nem folyik ellenem, mivel tudtommal a hatóság az azóta megszűnt Arte Tenebrarum nevű kiadó főszerkesztőjének és tulajdonosának minden fenyegetőzése ellenére sem keresett meg egyszer sem.

Ennyi bevezetés után térjünk a tárgyra!

Rövid leszek az állításom tekintetében: a legjobb-interjú blog valójában nem létezik! Ennyi!

Állításom szerint sem a Black Dawn, sem pedig a Gombolyag néven posztoló, kérdező vagy fenyegetőző hölgy nem hús-vér, valós személy, csupán úgynevezett „kamuprofil”. A blogoldal működtetőjét nem tudom megnevezni - jobban mondva, mivel a blog tulajdonviszonya arra utal, hogy a „magánszemély” státuszú a tulajdonos, így nem férek hozzá pontos információkhoz - , de aki a cikket végigolvassa, annak nyilván nem is kell majd nevet mondanom.

Mivel bizonyítom mindezt? Nos, pontokba szedném:

1. Tudtommal soha, senki nem találkozott sem Gombolyaggal, sem Black Dawn kisasszonnyal. Kivétel nélkül minden esetben e-mailen vagy más elektronikus formában készült az interjú. Egyetlen – dokumentált – esetet leszámítva, ahol élő interjút készített Black Dawn. Hogy kivel? Nagyon meglepő módon azzal a Gabriel Wolffal, akinek a ténykedése sejthető az egész virtuális projekt mögött. Vele a következő módon történt: „a különbség az előző és a mostani interjú között csak annyi, hogy amíg az első írásban, e-mailben történt, ez az interjú most személyesen Budapest belvárosában, egy szálloda éttermében zajlott”.

Vagyis furcsa módon Gabriel Wolf író kedvéért Black Dawn ellátogatott Budapestre (mert egyébként saját bevallása szerint Bukarestben él). Eljött, mert olyan szinten rajong a nevezett íróért, hogy semmi sem számít, se pénz, se idő. Azzal az aprósággal nem is szeretnék foglalkozni, hogy a szálloda éttermének fotója engem kísértetiesen emlékeztetett arra, amikor panellakásokban összenyitják a konyhát és a nappalit (olyan amerikai konyhásan), külön kiemelve a háttérben a konyhaszekrényt, de ne legyünk trollok: ha étterem, hát étterem. Az is furcsa, ahogy a „zseniális” grafikus odaphotoshoppolta az író kiadványát (amelyet nyilván nem lett volna egyszerűbb elvinni egy ilyen találkozóra és spontán elhelyezni): láthatóan a grafikusfejedelem sohasem hallott még a perspektívákról, ezért „lebeg” a könyv az asztal felett, meghazudtolva a gravitációt.

Szögezzük le: ezen az egyetlen eseten kívül soha, senki nem találkozott fizikai valójában sem Black Dawn-nal, sem Gombolyaggal. Kénytelenek vagyunk G.W. „isten bizony”-jára hagyatkozni ebben a perdöntő kérdésben. Az pedig ugyebár még nála hitelesebb személy esetén is csak 4-5 feles után elfogadható érv a helyi kiskocsmában is.

2. Virtuális jelenlét (vagyis inkább annak hiánya)

A fentnevezett két hölgyről nem található gyakorlatilag nincs semmiféle digitális lenyomat az interneten, leszámítva azokat a helyzeteket, amikor valamilyen szinten az Arte Tenebrarum exkiadó szekerét tolhatták.

Gombolyag (állítólagos név: Fehér Tamara). Saját bevallása szerint 1996 márciusában született és annyit tudhatunk róla, hogy „imádom a cicákat és rengeteget olvasok, ha lehet”. A két állítólagos blogger közül ő a kevésbé aktív, de valamiért vele kezdtem a kutakodást.

Profilképként Gombolyag minden egyes helyen egy Chloe Roy nevű – talán francia – modell képét adta meg. A fenti kevés információból elindulva átböngésztem a Facebook-ot és a többi, szokásos közösségi platformot, de nem találtam semmit. Természetesen elég sok Fehér Tamarára akadtam, de a publikus felületeiket, képeiket átszemlézve egyik hölgynél sem találtam arra utaló jelet, hogy megegyezne „Gombolyag” kisasszonnyal. Még csak utalás szintjén sem említi egyikük sem a legjobb-interjúk blogot, illetve egyiküknél sem bukkan fel Chloe Roy képe (pedig láthatóan ez valamiért fontos kellene, hogy legyen).

Gombolyag kisasszony összes virtuális élete annyiból áll, hogy a saját blogjukon és a Moly.hu irodalmi közösségi felületen az egekbe magasztalja az Arte Tenebrarumot, illetve annak két oszlopos tagját, a korábban már említett Gabriel Wolfot és a kiadó tulajdonosaként bejegyzett Anne Grantot. Ő korábban saját néven, Marosi Katalinként publikált, azután Sacheverell Black-ként, de a hivatalos felületeken jelenleg Farkas Gábornéként szerepel. Ez utóbbi adat a kiadó weboldalán is szerepelt, illetve a nyilvántartási szám alapján lekérdezhető teljesen legálisan a https://www.nyilvantarto.hu/evny-lekerdezo/ weboldalon.

Apró mellékszál, hogy hasbeszélő barátunk nem túlzottan fantáziadús, és nagyjából a késői pubertáskor környékén leragadt annál, hogy ami „sötét”, az „misztikus” is. Talán nem véletlen tehát a környezetében a sok „Black”: Black Down, Sacheverell Black stb.**

De térjünk vissza Gombolyagra, aki bár sehol sem nyilvánul meg igazán, két helyen mégiscsak kitesz magáért: a legjobb-interjúk oldalán ódákat zeng az Arte Tenebrarumról, illetve a Moly közösségi könyves oldalon és adatbázison sem tétlenkedik. Jellemzően a statisztikai adatai: a 16 fellelhető idézetből 15 az Arte Tenebrarumhoz köthető, amiből 12 Gabriel Wolf valamelyik méltán híres könyvéből idéz. Jelzem, nem tudom felmérni, hogy az úr mekkora zseni. Én egyetlen könyvét olvastam – amit kölcsönkaptam, tehát nincs róla számlám, így nem is számít a kritikai észrevételem –, de az még középszerűnek sem volt mondható. Nagyjából egy gimnáziumot épp befejező, szárnypróbálgató írócska stílusát idézte fel bennem, aki nem nagyon mélyedt el a klasszikus irodalomban, valamiért kellő élettapasztalata sincs, és nem hallgatott meg egyetlen élő párbeszédet sem két hús-vér ember közt. Olyanokról, hogy jellemfejlődés vagy dramaturgia (mint belbecs) vagy tördelés (mint külcsín) garantáltan nem hallott. Magyarul minimum aggályos, hogy egy magát aktív irodalmárként aposztrofáló kritikus ilyen szinten ömlengjen róla.

Vagyis az első konkrét állításom: Gombolyag kisasszony, azaz Fehér Tamara nem létezik és nem is létezett soha!

Black Down kisasszony, azaz Surján Natália még érdekesebb jelenség. Róla előkerültek fotók, amelyeket ő maga osztott meg, de fura módon mind mérhetetlenül gagyi minőségű, amely bennem valamiért az 50 MByte-os digitális fényképezőgépek letűnt korát idézi fel. Természetesen annak ellenére, hogy a hölgy olyan vehemens elhivatottsággal interjuvolja mindazon írókat, akiknek valaha is volt közük az exArte Tenebrarumhoz, hogy az már ijesztő, neki sincs semmi már digitális jelenléte. Semmi!

Vagyis el kellene hinnünk, hogy a messzi Bukarestben él egy hölgy, akit érdekel a magyar irodalom, olyannyira, hogy saját interjúoldalt épít, de ez minden megnyilvánulása: sem a magyar, sem a román felületeken nem jelenik meg sehol másutt. Leszámítva persze a Moly hasábjait: Ott felismerve a remek reklámlehetőséget egészen addig jelen volt, amíg 2019-ben az Arte Tenebrarum nagy botrányt csapott, és el kellett hagynia a felületet. Külön tanulmányt lehetne abból is írni, ahogy más (nem Arte Tenebrarumos) könyveket véleményez csupa lapos klisével, közhellyel, és gyakran egyszerűen becopyzva ugyanazt, illetve amilyen odaadással és lázas tenni akarással magasztalja fel az Arte kiadványait, különös tekintettel a már korábban említett, alsó középszintet csak olykor megütő szerzőre. Mert hogy – természetesen – az ő kedvence is Gabriel Wolf. Vele kel, vele fekszik, és bizony napjában többször megkoszorúzza otthon a kis házioltárán a mestert. Jellemzően a Moly-on 26 beidézett részletből 20 Arte kiadványból származik, ebből 16 Gabriel Wolf valamely örökbecsű sora.

A második konkrét állításom: Black Down, azaz Surján Natália nem létezik és nem is létezett soha! Esetében kiemelem, hogy valahol biztosan létezik egy hölgy, akiről az a néhány fotó készült valamikor egy letűnt kor hajnalán, talán még az is elképzelhető, hogy Surján Natáliának hívják, de az biztos, hogy soha, egy pillanatra nem vezetett irodalmi interjú blogot.

Ahogy Gombolyag kisasszony, úgy ő is az Arte Tenebrarum botrányát követően döntött úgy, hogy soha többé nem lép fel a Moly felületére. Nyilván összebeszéltek és arra jutottak, hogy bár a Moly az egyik legfontosabb „könyves” weboldal, számukra tűrhetetlen, ahogy a kedvencükkel bántak: Gombolyag 2019 augusztus 6-án lépett fel utoljára, Black Dawn pedig 2019 július 27-én.

De ez a szinkronitás az Arte Tenebrarum és a Legjobb-interjúk blog közt nem merül ki ennyiben. Érdekes módon korábban engem is akkor keresett meg Surján Natália, hogy készítene velem interjút, amikor épp sarokba szorítottam az Arte Tenebrarum Könyvkiadót, és jeleztem, hogy amennyiben nem bontunk szerződést, úgy feljelentem őket csalásért. Natália épp ekkora időzítette a levelezését, amire itt most nem térnék ki, elolvasható az alábbi linken:

Ugyanilyen érdekes szinkronitás, hogy abban a pillanatban, ahogy elhajtottam a hölgyet, kaptam egy végtelenül indulatos levelet az Arte Tenebrarum kiadótól, amelyben felháborodottan utasítottak rendre, amiért az egyik legfontosabb partnerükről mertem cikkezni. Nos, én ezt egy kicsit kibővíteném: szerintem nem a legfontosabb partnerük volt az interjúblog, hanem a saját kis Achmedjük, a privát hasbeszélőfigurájuk.

Mivel a legjobb-interjúk.hu magánszemély által bejegyzett weboldal, így maximum üzenni tudok a tulajdonosának, illetve, ha komoly sérelem ért volna, akkor bírósági határozattal kérhetném le az adataikat, de ezzel nem kívánok ilyen mélységében foglalkozni.

Inkább, ahogy korábban is maradok a nyílt levél lehetősége mellett.

Tanulság? Ezt mindenki vonja le maga!

Frissítés (2022.09.28 11:00):

A www.legjobb-interjuk.hu oldalt lekapcsolták. Hogy végleg vagy csak ideiglenesen, azt természetesen nem tudhatom:

Vagyis ahelyett, hogy hitelt érdemlő módon bizonyította volna a két „hölgy” a létezését, maradtak a jó, öreg „tüntessünk el mindent, hátha elfelejtik” taktikát! :)

Frissítés (2022.10.03 17:00):

A www.legjobb-interjuk.hu oldalt lekapcsolták. Immár véglegesnek tűnik:

;)

* a „virtuális hasbeszélő” kifejezést a SzürkeZóna podcast azon műsorában hallottam először, amely a fent megnevezett kiadó viselt dolgaival foglalkozott (https://szurke-zona-podcast.simplecast.com/episodes/kiadok)

** a "sötét" -> Black" névadási fixáció nyomon követhető a Moly.hu oldalán azok körében is, akik a fentnevezett „író” műveit rendszeresen felméltatják. A "sötét" vonalhoz hasonló „Gombolyag” kisasszony vonzköre is, amelyek macskákra utalnak, és éppen olyan ellenállhatatlan vonzerővel imádják G.W. műveit, mint Gombolyag. Pl. „Cicvarek”, "Mirmur" ...és furcsa módon ők is éppen 2019 július 20 és augusztus 6 közötti, mintegy kéthetes időintervallumban léptek be utoljára a Moly-ra és persze ők is az egekbe magasztalták G.W. műveit, valamint azokat is, akik jókat írtak róla, ezzel növelve az értékelés relevanciáját.