2021.11.16 21:01

Én kérek elnézést

Volt már olyan érzésetek, hogy „ez már annyira szar, hogy jó”? Azt hiszem, ezt nevezik „trash” élménynek. Vagyis, amikor a szemetet átforgatva tényleg nagyon ergya dologra bukkansz. És ez már szinte jó.

Nekem néha könyvekkel, gyakrabban filmekkel van ilyen élményem. A könyveket le szoktam tenni és bánom, hogy megvettem, a filmeket néha megnézem. A filmeknél ennek külön kultusza van (ennek bugyrai például a „Szoba” című film, amit Tommy Wiseau jegyez). De ne térjünk el a tárgytól!

Kezdő íróként bizony könnyen melléfogsz, mert nem tudod még, hogy ki kivel van, ki a jófiú és ki a rossz. Nem ismered a szabályokat, nem tudod, hogy ez a világ pont olyan intrikus és nevetséges, mint a másik, az „igazi”. Ezzel nincs is baj, ez a tanulási folyamat része. Idővel helyre tudod majd tenni, ki az aki csak le akar húzni, ki felejtős és kik azok, akik valóban minőséget adnak, segítenek vagy legalább a kritikájukra érdemes odafigyelni.

Ma azonban új dimenzióját ismertem meg ezen bugyroknak, mondhatni újabb színnel bővült tapasztalataim palettája: a Lehúzóval, aki amúgy még sértődékeny is. Vicces ugye? Ő az, aki megsértődik, mert finoman jelzed, hogy a hülyék a túloldalon laknak.

Na, mondom a sztorit!

Tegnap megkeresett egy hölgy, aki „rendkívül fontos és véleményformáló” kritikákkal illeti a magyar írótársadalmat egy blogban. Jelezte, hogy figyeli a munkásságomat (korábban ezt csak a NAV tette, amíg vállalkozó voltam) és utánanézve az eddigi ténykedéseimnek (értsd, megnézte a szerzői weboldalam „Írásaim” fülét) úgy találta, hogy méltó vagyok arra, hogy egy riport erejéig alászálljon a szintemre. Elküldi a kérdéseit, én meg válaszolok. Mindenki boldog lesz, mint a királyfi és a király fele lánya, amikor megtalálják egymás erogén zónáit.

Nem mondom, hogy kaptam az alkalmon, mert az utóbbi időben némileg szkeptikus lettem az ilyesmikkel szemben, de rábólintottam, jelezve, hogy előbb elolvasnám azokat a kérdéseket. Kis várakozás után, amit azért nem a körmöm rágásával töltöttem izgalmamban, be is pottyant a válasz:

Először egy kis petting arról, hogy nem válaszolok, ha nem akarok (amúgy hogy kényszerítene, de ez mindegy is), majd a lényeg:

„Mielőtt azonban megírom a kérdéseket, szeretném még valamiről informálni. (Csak előbb azt szerettem volna megtudni, hogy érdekli-e az interjú, és alapvetően benne lenne-e.) Tehát amit mondani szeretnék, hogy olyan híres szerzők interjúival, mint Nemere István, Mark Lawrence stb. már van egyfajta presztízsünk (még akkor is, ha a magazinunk nem szokott nyomtatásban megjelenni). Ezért szerkesztetlen interjút nem teszünk ki az oldalra, és nem publikáljuk. Maguk a kérdések is több szerkesztőnk által át vannak nézve, és a válaszoknak is ugyanilyen színvonalúnak kell lenniük. Tehát elküldheti majd a válaszokat saját szerkesztésében is, ha van benne gyakorlata, de ha mi szerkesztendőnek, javítandónak ítéljük, akkor sajnos fel fogjuk kérni rá, hogy szerkesztesse ahhoz, hogy publikáljuk:
- Ha van olyan ismerőse, aki hivatásos szerkesztő, akkor megkérheti őt.
- Vannak olyan szerzők is a korábbi interjúalanyaink közül, akiknek a kiadójuk intézte ezt akár ingyenesen, akár pénzért. Tehát ez is opció lehet.
- Ha a fenti két módszer egyike sem működik, mi is vállaljuk az interjú szerkesztését. Egy interjút terjedelemtől függetlenül 700 román lejért szerkesztünk (ebben három szerkesztő munkadíja van benne). Azért lejben írtam az összeget, mert Romániában élő magyarok vagyunk. A fenti összeg forintban jelenleg 51.990 Ft.”

Nos, Nemerét sokan szeretik, én mostanság nem olvastam tőle átütőt az elmúlt uszkve húsz évben (de ez nyilván az én saram, hiszen Dosztojevszkijtől sem olvastam semmi poénos újdonságot mostanság), az említett Mark Lawrence urat pedig nem ismerem (ami szintén nem jelenti azt, hogy ne lenne kiváló író, csak én másokat olvastam). Valóban, kevés időm van olvasni és ezért foghíjas a tudásom. Ennek ellenére az ajánlatot minimum lehúzásnak éreztem és miután kiröhögtem maga, reagáltam is rá:

„Kedves XY (nem saraznám a hölgyet a neve említésével, hiszen ez mégiscsak egy privát levelezés volt)! Ennek icipicit lehúzás jellege van, megmondom őszintén. Ön keresett meg engem, hogy tartalmat szolgáltassak a blogjához, nem én önt, hogy beletegyen. Eszembe sem jutott, mivel nemigen ismerem az oldalt és nem is mozgat a marketing ezen része. Ráadásul életem korábbi szakaszában adtam már élő és ehhez hasonló "szerkesztett" interjút párat, kicsit komolyabb cégeknek is (Kossuth Rádió, RTL, stb.) más témában. Valahogy ők nem velem akarták megfizettetni a tárhelydíjukat! Szóval, nem. Ha nekem kell fizetnem azért, hogy az ön blogjában megjelenhessek, akkor nagyon rossz helyen tetszett kopogtatni. További jó egészséget a munkájához!

Én itt le is zártam a témát, gondoltam, sikerül rugalmasan elpattannunk egymástól: én sohasem futok be, megpecsételve sorsomat a visszautasítással, ő pedig boldogan dolgozik tovább és írja a jobbnál jobb kritikákat, riportokat rendkívül agilis és feltörekvő írókkal, 700 Lei-es szerkesztői díjjal. Hajrá!

De, nem! :)

Láthatóan ezt nehéz volt dekódolni és mintegy negyven perc elteltével jött a vehemens konklúzió:

„Rendben, az Ön döntése. Mindenesetre ezt a hangnemet nem egy nővel szemben kellene alkalmaznia, hanem a kocsmában a haverjaival. További sikeres karriert kívánok, és remélem, hogy mások jobban képesek tűrni a szemtelenségét, mint én. Ezennel tiltottam, és ígérem, nem fogom többé keresni.”

..és letiltott! ...és remélem, ezzel tényleg végérvényesen eltávolodtak egymástól sorsunk vonalai.

Vagyis egy bunkó állat vagyok, amiért szembesítettem azzal, hogy nem sikerült hülyére vennie. Értem! Én továbbra is jó egészséget kívánok a munkájához, ha szabad ezt mondanom egy ilyen finom és érzékeny hölgynek!

cikk_en_kerek_elnezest1