2022.11.06 11:00 – (Koncz Mars János)

„Buborékember” a botránykönyv

Móricz Zsigmond 1911-ben publikálta „Az Isten háta mögött” című, kisvárosi létet kikarikírozó és bemutató társadalomkritikáját a Nyugat szerkesztésében. Egy anekdota szerint a regénye olyan jól és pontosan ábrázolta a kisvárosok elszigetelt, belterjes viszonyait, hogy több település vezetősége is magára ismert. Sőt! Akadt olyan közösség is, amely tudni vélte, hogy a soraiban tapasztalható visszásságok kiszivárogtatója a helyi tanító lehetett, ezért szerencsétlen pedagógust feljelentették. Az ügy végül azzal végződött, hogy a tanító írt egy levelet Móricz Zsigmondnak, amelyben kérte, hogy tisztázza a nevét. Az író a „legenda” szerint ennek eleget is tett, és eskü alatt vallva kijelentette, hogy sohasem találkozott a városka tanítójával, az nem ismerőse és nem is adott át neki információkat a helyi viszonyokról.

Miért mesélem el mindezt? Természetesen nem hasonlítom magam Móriczhoz, mint ahogy Adyhoz, Karinthyhoz, Szabó Lőrinchez, Babitshoz vagy a Nyugat bármely másik szerzőéhez sem. A párhuzam sokkal prózaibb.

Május közepén megjelentetett „Buborékember” című könyvem rövid időn belül kellő port kavart, hiszen volt olyan, aki magára ismert valamely szereplőben, mások közeli ismerősüket vagy egyéb, közéleti szereplőket véltek felfedezni a könyvemben. Holott rögtön a történet elején tisztázom, hogy:

„A valósággal való bármely hasonlóság a véletlen műve. A történetben szereplő alakok kitalált figurák, a helyzetek, helyszínek, párbeszédek és levelezések megírásához a szerző a valóságból csak ihletet merített. A szöveg csúnya szavakat is tartalmaz, amelyek alkalmasak a nyugalom és a jó ízlés megzavarására.”

Lásd itt (rákattintva lehet a méretet módosítani):

Persze ha valakinek komoly szövegértési gondjai vannak, ami miatt képtelen dekódolni önmaga számára a fenti sorokat, vagy olyan démonokkal küzd, amelyeket a könyvem tartalma megidéz benne, azon én nem tudok segíteni. Az ilyen olvasó számára minden róla vagy a problémáiról szól. Mivel nem vagyok járatos a pszichiátria szakterületén, így véleményem kialakításakor csupán az itt-ott olvasható tudományos cikkekre hagyatkozva kijelenthetem: Az ilyen olvasó, aki mindent azonnal magára vetít, az vagy végtelenül nárcisztikus vagy paranoiás.

A paranoiás személyiségzavarra jellemző: Általánosan ártatlan megjegyzésekből vagy hétköznapi történésekből rejtett rosszindulatot vagy fenyegetést olvas ki; könnyen megsértődik, sértődés esetén azonnal dühös támadással válaszol; megfelelő tényszerű összefüggések alapja nélkül feltételezi, hogy mások kihasználják, vagy ártanak neki; haragtartó, hosszú ideig képtelen megbocsátani, elfelejteni az őt ért sérelmeket, bosszúságokat. Az ilyen ember téveszmésen hihet abban, hogy minden róla szól, „minden mindennel összevág”. Az ilyen olvasó szemrebbenés nélkül emel ki a kontextusából részleteket, azt átértelmezi saját torz, belső világának szabályai szerint, majd azonnal bizonyítékként tálalja. Jó esetben csak szűk körben hangoztatja az álláspontját, rosszabb esetben nyilvánosság előtt, esetleg a hatóságok „bevonásával”.

Mint meséltem feljebb, engem is megtaláltak páran, sőt voltak, akik odáig mentek, hogy több hatóságnál is feljelentettek. A feljelentések egyikének kusza szövegéből csak egy rövid idézetet osztanék meg (természetesen kitakarva minden érzékeny adatot):

Lásd itt (rákattintva lehet a méretet módosítani):

A „Buborékember” borítója egy fiktív, kitalált alakot ábrázol. Először Javier Bardem, Oscar- és Golden Globe-díjas spanyol színész arcát álmodtam a borítóra a buborékba zárva, aki a "Nem vénnek való vidék" című filmjében alakítja zseniálisan a pszichopata Anton Chigurh alakját. Erről hamar lebeszéltek, mivel ez jogdíjbeli problémákat vetett volna fel (az elkészített arckép, ha nem is fotorealisztikus, de mindenképp az eredetivel egyező volt), illetve nem is passzolt volna tökéletesen a figurához, mivel az én ábrázolt mellékszereplőm nem „hideg pszichopata”, hanem úgynevezett „nárcisztikus személyiségzavaros”. A borítóra tehát végül terveztem egy fiktív alakot. A beállítás és a főbb vonalak tekintetében Dwayne Douglas Johnson szamoai származású amerikai színész egyik fotója inspirált. Az elkészült kép természetesen nem visszaazonosítható, mivel az említett színész szeme és bőrszíne sötétebb az általam ábrázoltnál, más a szakálkörvonaluk, az én karakterem rendelkezik tarkón viselt „féltonzúrával”, illetve próbáltam a képzeletbeli alak arcán kiemelni a bugyutaságot, ezért a szemeit egy kicsit „bociszemre” vettem.

Lásd itt (rákattintva lehet a méretet módosítani):

(A kép illusztráció)

Mindezek után azonban elmondhatom, hogy a könyvem botránykönyv lett, még ha nem is országos médiumok kapták fel, csak néhány olvasóm (esetleg olyan is, aki nem olvasta a könyvet, csupán itt-ott kritikákat vagy a Marsbook kiadó webshopjánál a „beleolvasót”).

A témához kapcsolódó oldalak:
cikk_buborekember_botranykonyv