2023.02.04 10:00 – (Marsbook Kiadó)

A 2023-as sci-fi pályázatunk nyertesei

…nehezen született döntés

Megszületett a nagy döntés, amit többnapos vita és vívódás előzött meg. A „zsűrinek nehéz dolga volt” kijelentés elcsépelt közhely, ám ettől még általában igaz. A jelen pályázat esetében hatványozottan, ha lehet élni ezzel a képzavarral.

Nagyon sok jó pályamű érkezett be, és többszöri átolvasás után is még túl sok volt a potenciális esélyes. Mivel a szerzőink sok esetben teljesen máshonnan közelítették meg a problémát, más-más stílusban, így az összehasonlítás szempontjait is úgy kellett kialakítanunk, hogy ne vegyük el az esélyt senkitől.

A végső rostán végül hét írás akadt fenn, közülük kellett kiválasztanunk az első és a második helyezettet:

  • Borbély Csaba: A védés
  • Dömötör László: A moraj
  • Dörgő Sándor: Kegyes hazugság
  • Kozári Bálint: Beszélnek, de mégsem halljuk őket
  • Molnár Nikolett: A végső döntés
  • Szelle Ákos: Karantén
  • Thoma László: Bürokrácia
  • Thoma László Magyarországon játszódó, az emberi (és magyar) társadalmunk elé görbe tükröt tartó humoros novelláját leszámítva a többi hat szerző nagyon komolyan közelítette meg a problémát. A Fermi-paradoxon feloldására a fenti hét íráson kívül többen tettek igen érdekes – olykor merész – kísérletet, ám véleményünk szerint a felsoroltak voltak a legerősebb történetek.

    A díjnyertes sztori kiválasztása ment könnyebben, mivel a „Kegyes hazugság” című novella a stílusával és hangulatával a kiadó minden tagját és segítőjét maga mellé állította, ám a második helyezés tekintetében már messze nem sikerült ennyire egységes álláspontot képviselni. Mindenkinek más volt a kedvence, úgyhogy végül szinte körmérkőzéseket vívva jutottunk el az utolsó két, ringben maradt esélyesig. Itt viszont elakadtunk, és mivel senki sem kívánt hatalmi eszközökkel élni a csapatból, maradt a végleges döntés: két második helyezett lesz.

    Így a sorrend:

    A fődíjat nyerte:

    Dörgő Sándor: Kegyes hazugság

    A pályázat második helyezését megosztva nyerte:

    Borbély Csaba: A védés

    Dömötör László: A moraj

    Ez ugyan kissé ismét bonyolítja majd a helyzetet, hiszen nem tudjuk, hogy a tiszteletpéldányt hogyan osszuk meg (mondjuk 1-140. oldalig az egyik, 141-280. oldalig a másik nyertesnek küldjük el vagy fizikailag daraboljuk). 😊

    Viccet félretéve természetesen mindkét második helyezettnek elküldünk majd egy-egy példányt az antológiából, amikor elkészül.

    A verseny lezárását követően a fennmaradt 50 szerző nevéből készítettünk egy listát, amelyet betápláltunk a véletlenszerű listák előállítására használt Random.org felületre, majd eldöntve, hogy a lista élére kerülő szerzőt tekintjük majd a sorsolás győztesének, kiadtuk a „Randomize” parancsot.

    A sorsolás nyertese:

    Királyházi Csaba

    Természetesen minden díjazottal felvesszük rövidesen a kapcsolatot, és a részleteket mindenkivel megbeszéljük.

    Gratulálunk mind a négy szerzőnek a díjához, a többi szerzőnek pedig a pályaművéhez, amellyel alaposan megnehezítették a döntésünket!

    A pályázat linkje:

    [2023 - „Miért nem halljuk a suttogást?” sci-fi pályázat]

A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is:

Minden sütit elfogadok


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_2023_scifi_palyazat_dontes